2018. május 16., szerda

A GYULAI VÁRSZÍNHÁZ 55. ÉVADA (2018.)

A Gyulai Várszínház 55. évada

Négy bemutatóval készül a Gyulai Várszínház az idei, 55. évadra,
amely június 24-én indul és augusztus 11-ig tart.



Elek Tibor, igazgató az évadot bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy 46 napon át hetvennél is több előadással várják a nézőket, a programokat - a hagyományoknak megfelelően - idén is a műfaji sokszínűség jegyében szervezik, megtartva a teátrum összművészeti jellegét.

Az 55. évadot a történelmi drámák hangsúlyosabb jelenléte, az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusainak újbóli előtérbe állítása, a kortárs magyar szerzők műveinek bemutatása és a fiatalok célzott megszólítása jellemzi majd.

Elek Tibor hozzátette, hogy a történelmi drámák között szerepel a repertoáron a Caligula helytartója, a Dózsa és a Zrínyi 1566 című rockmusical. Mint felidézte, Székely János Caligula helytartója című drámáját először negyven éve, Harag György emlékezetes rendezésében mutatták be a városban. Idén Szász János állítja színpadra, aki 40 éve Harag György mellett kellékesként dolgozott.

Június 26-án és 27-én kétnapos programsorozattal próbálják felhívni a figyelmet Székely János egész életművére. Lesz tudományos konferencia, a verseiből rendezett előadói est, kerekasztal-beszélgetés, A nyugati hadtest novelláinak élő hangjáték-bemutatója, valamint – az évad második premierjeként – Bartus Gyula előadásában Székely Dózsa-monodrámájának bemutatója. A programsorozatot ősszel Budapestre, jövő márciusban pedig Marosvásárhelyre is elviszik – mondta az igazgató.

Mint megjegyezte, a Nemzeti Színházzal közös, hosszú távú elképzelésük, hogy az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusainak életművét modern színházi eszközökkel, mai nyelvezetben ismét előtérbe állítsák. A következő években Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula és Márai Sándor következik majd – árulta el.

A kortárs magyar szerzők műveinek jelenléte is hangsúlyos, mások mellett Likó Marcell, Háy János, Jantyik Zsolt, Székely Csaba és Zalán Tibor darabjait is láthatja majd a közönség – hangsúlyozta Elek Tibor.

Hozzátette, hogy idén is megrendezik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, Hamlet és Társai címmel a szerző művei, azok különböző átiratai, parafrázisai kerülnek a középpontba. A fesztiválon olasz, román, angol, orosz és magyar előadások is helyet kapnak.

A tematikus fesztiválon tartják a várszínház harmadik saját bemutatóját, a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadást, amelyet a romániai magyar Aradi Kamaraszínházzal és a szintén aradi román Ioan Slavici Klasszikus Színházzal közösen visznek színre Tapasztó Ernő rendezésében.

Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a darabban élőben zenél majd az angol Tiger Lillies zenekar, így valódi nemzetközi koprodukció születik. Az olvasópróbák kedden kezdődtek el a Nemzeti Színházban.

Elárulta, hogy új szövegkönyvet alkottak, amelyben „kicsit leporolták” Tom Stoppard művét, és „még jobban összekeverték az eredeti Hamlettel”. Az előadást novemberben, az Aradi Színházi Fesztiválon is bemutatják, és az Aradi Kamaraszínház repertoárjába is bekerül.

Új programot is indítanak az évad során, július 30. és augusztus 5. között Erdélyi Hetet rendeznek hagyományteremtő szándékkal: minden nap más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja a közönség. Idén Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSe és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról pedig a Zűrzavaros éccaka című előadás látogat Gyulára.

Az Erdélyi Hét zárásaként tartják az évad utolsó bemutatóját, a Kolozsvári Magyar Operával közösen Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült családi mesemusical premierjét Béres László rendezésében – emelte ki Elek Tibor.

Mint hozzátette, emellett a hagyományoknak megfelelően lesz népzenei, világzenei és jazzfesztivál, komolyzenei koncertek, gyerekszínházi produkciók, bábelőadások és két felolvasószínházi előadás is az évad során.

Elek Tibor elmondta, hogy hétfőn, Budapesten, a Mozsár Műhelyben átadták a 2017-es évad kiemelkedő művészi teljesítményéért járó nívódíjakat. A Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjat Lőkös Ildikó dramaturg kapta a közel egy évtizedes felolvasószínházi sorozat szerkesztéséért és dramaturgiai munkájának elismeréseként.

A Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-nívódíjat Kulcsár Noémi koreográfus érdemelte ki a Szentivánéji álom című táncjáték magas szintű, művészi megvalósításáért. A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat pedig Szilágyi Ágota színésznőnek ítélték a Csongor és Tündében nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.


(Forrás: MTI)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA























2018. május 14., hétfő

BUDAPEST - EURÓPA FŰSZERE

Budapest - Európa fűszere (Spice of Europe)
Elindul a Magyar Turisztikai Ügynökség első nemzetközi kampánya

A Spice of Europe szlogennel és Budapest megújult turisztikai
 márkájával indítja el nemzetközi kampányát a Magyar Turisztikai
Ügynökség (MTÜ). Ezt jelentették be az Uránia Nemzeti Filmszínházban,
Budapesten, hétfőn, 2018. 05. 14-én. A Budapest fókuszú kampány a fővárost
és annak kincseit mutatja be a világ számos országában. A hirdetések online,
print és televíziós felületeken jelennek meg, május 15-e és június 30-a között.



A „Spice of Europe” kampány a főváros metaforikus fűszerességét és sokszínűségét mutatja be. Azt, hogy Budapest egy sokoldalú város, az ide érkező vendég megtalál mindent, ami egy klasszikus, európai fővárosra jellemző, miközben tele van vitalitással, pezsgéssel és kreativitással, az autentikus és történelmi oldala mellett rendkívül innovatív és vibráló világváros. A kampány erre építve fiatalos, kreatív arculattal indul el, amelynek részeként új turisztikai logó, új weboldal, új imázsfilm és új kreatív tartalmak készültek, amelyek bemutatják Budapestet metaforikus fűszerességét, sokszínűségét.

„Azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki Európába vagy Európában utazik, ne legyen kérdés, hogy nem csak Londont, nem csak Párizst, hanem Budapestet is látnia kell. Kiemelt célunk, hogy a hozzánk érkező vendégek töltsenek el Budapesten legalább még egy éjszakát. És szeretnénk megmutatni azt is, hogy Magyarország fővárosában izgalmas programlehetőségek sokasága várja a turistákat„ – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a nemzetközi kampányt bemutató sajtótájékoztatón.

Azt is elmondta, hogy a kampány május 15-én indul és június 30-ig tart, a Magyar Turisztikai Ügynökség online, print és televíziós felületeken hirdet. „Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a rendelkezésre álló összeg 65 százalékát online platformokon költsük el, a forrás 25 százaléka televíziós megjelenésekre fordítódik” – mondta Guller Zoltán.

A kampány során az Ügynökség elsőszámú globális médiapartnere a CNN lesz. Csaknem 900 alkalommal fogják sugározni az imázsfilmet a CNN televíziós csatornáin 250 millió háztartásba eljutva. A hirdetések megjelennek majd az Iberia, a Ryanair, a British Airways, a Lufthansa, az American Airlines és a United Airlines fedélzetein. A WizzAir magazinjának június-júliusi számában 8 oldalas melléklet szól majd Budapestről, mintegy 5 millió utashoz eljutva, a United Airlines légitársaság amerikai járatain pedig több mint 2 millió utas láthat majd Budapestről szóló dokumentumfilmet.

A hirdetések Budapest legfontosabb küldőpiacainak számító nyugat-európai országokban, így Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban jelennek meg, a távoli küldőpiacok közül pedig az Amerikai Egyesült Államokban lesz látható. Az Ügynökség három célcsoportra fókuszál: a 25 és 40 év közötti értéktudatos fiatalokra, az élménykereső családosokra, és a 30 és 55 év közötti világutazókra.

A nemzetközi Budapest fókuszú kampánnyal párhuzamosan két másik kommunikációs kampányt is indít a Magyar Turisztikai Ügynökség. Elindul a tavaszi-nyári forgalomélénkítő, belföldi kampány, amely Magyarország felfedezésre váró, kevésbé ismert helyszíneire és attrakcióira koncentrál. A napokban induló, harmadik kampány pedig a regionális országokban népszerűsíti majd Magyarország vidéki desztinációit.


(Forrás: https://mtu.gov.hu/)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA