2018. április 15., vasárnap

25 ÉVES NEMZETI RÁKELLENES NAP

25 éve egy nap a rák ellen

Minden év április 10-én, dr. Dollinger Gyula születésnapján tartják
a Nemzeti Rákellenes Napot. A Magyar Rákellenes Liga idén 25. éve
szervezte meg az eseményt, ahol átadták Az Év Onkológusa pályázat
nyertesének díját is.



Magyarországon 1993. óta, minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. Az esemény kezdeményezője és szervezője a Magyar Rákellenes Liga, az időpont kiválasztásának oka pedig, hogy e napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a magyar rákkutatás úttörőjének számít. Idén 25 éves a Nemzeti Rákellenes Nap, az idei évi esemény fókuszában az Országos Onkológiai Intézet elmúlt 25 éve áll, és az esemény fővédnöke, Prof. Dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Ennek megfelelően - a rövid, de tartalmas sajtótájékoztatót, majd a Liga elnökének rövid köszöntőjét követően - a Főigazgató Úr összefoglalta az Országos Onkológiai Intézet 25 évét.

Ezt követően került sor a „Az Év Onkológusa – az én orvosom” pályázat nyertesének kihirdetésére. A pályázat során a betegek rövid elbeszélés formájában küldhetik be betegségük történetét és orvosuk példaértékű, áldozatos munkáját. A győztesnek járó Dollinger emlékérem a pályázatra beérkezett művek közül a legtöbb szavazatot kapott orvosnak jut. Az emlékérmet először 2009-ben adta át a Magyar Rákellenes Liga és eddig 13 orvos kapta meg. A 2018-as „Az Év Onkológusa – az én orvosom” pályázat nyertese dr. Bánhegyi Róbert, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Onkológiai Centrumának vezetőhelyettese, így ő kapta meg a Szöllőssy Enikő szobrászművész készítette emlékérmet.

Ezt követően Dr. Orsós Zsuzsanna egyetemi adjunktus azt boncolgatta, hogy mi áll a magyarországi cigány lakosság korai halálozása mögött, illetve hogy a születéskor várható rövidebb élettartam (átlagos 8 évvel alacsonyabb, mint a teljes magyar lakosságé) mögött lehet-e genetikai érzékenység, vagy inkább a környezeti tényezők a felelősek a daganatok kialakulásáért.

Dr. Virág József PhD, onkológus a szervezett népegészségügyi vastagbélszűrés megvalósításáról beszélt. Nagy szükség van a szervezett szűrés bevezetésére, mivel Európában az első, a világban pedig a negyedik helyen állunk a vastagbélrákra visszavezethető halálozásban.

Dr. Szőts Gábor egyetemi oktató, a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára előadásában bemutatta, hogy objektív bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy megfelelő fizikai aktivitással, mozgással számos népbetegség (például a kóros elhízás, a kettes típusú cukorbetegség, a depresszió, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, mozgásszervi betegségek, krónikus tüdőbetegségek) megelőzhető, vagy ha már kialakult, akkor javítható a beteg állapota. Elhangzott az is hogy az elmúlt huszonöt-harminc év vizsgálatai alapján kiderült, hogy bizonyos daganatos betegségek is megelőzhetők, illetve kezelhetők a rendszeres fizikai aktivitással, a mozgással.

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a Mozgás Évét annak érdekében, hogy minél több embert mozgásra bírjon. Az „Örökmozgók” kilométergyűjtő programjuk keretében arra bátorítanak mindenkit, hogy gyalogoljon, biciklizzen, ússzon, ki-ki saját képességei és lehetőségei szerint, egyénileg, vagy közösségben. Ha valaki tanácstalan vagy társaságra vágyik, forduljon bátran a Magyar Rákellenes Ligához: minden alapszervezetük szervez ilyen programokat idén.

Végezetül dr. Ignácz Magdolna mesélt saját példájáról. Bár sokkolta a mellrák megállapítása, de mégis, egy évvel a diagnózis után, 66 évesen lefutotta élete első félmaratonját, amit azóta többször újra teljesített. Hitt benne, hogy meggyógyul és úgy érezte, hogy a futás valami hihetetlen erőt ad. Szintén nagy boldogsággal kezdett neki a hegymászásnak is, és nem kisebb a terve, minthogy a Himalája valamelyik csúcsára is eljusson! A sportot azóta sem hagyta el, és ma már a Budapesti Sportiroda (BSI) futónagyköveteként (is) igyekszik megerősítő cselekvésre ösztönözni az érintetteket.


(Forrás: https://rakliga.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése