2018. március 29., csütörtök

MAGYARORSZÁG TIZEDIK NATÚRPARKJA

Megalakult Magyarország tizedik natúrparkja

Magyarország tizedik natúrparkját Győr-Moson-Sopron megyében,
a Szigetközben található Lipóton avatták fel.



A hivatalos natúrpark névhasználati címet jelképező oklevelet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át Pető Péternek, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnökének.

A Szigetköz Natúrparkban valósuljon meg a természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája, ez ennek a projektnek a legfontosabb feladata – mondta az ünnepségen a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István örömtelinek nevezte, hogy a programban nagy hangsúlyt kap az agrárgazdálkodás terjedésének elősegítése, a környezettudatos nevelés, szemléletformálás, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

A cím elnyerését több mint két évtizedes felkészülés előzte meg. Nagy István hangsúlyozta, hogy Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló együttműködési projekt valósult meg.

Az államtitkár elmondta, hogy a Szigetköz közel 300 négyzetkilométer területű, 26 önálló településből álló térség, amelynek egységes arculatot kell kialakítania. A Szigetköz Natúrpark feladataként egy ernyőszervezet kialakítását jelölte meg, amely a szigetközi szervezeteket és munkálatokat fogja össze. Kiemelte, hogy elengedhetetlenül szükséges az egyeztetés a Csallóköz természeti értékeiért felelős munkatársakkal.

A Szigetköz Natúrpark alkalmas lehet a térség specifikus problémáival kapcsolatban az érdekképviseletre és lobbi-tevékenységre is. Ilyen például a csípő szúnyog kérdése, a hód kártételek megelőzése, valamint az elárasztásos vízpótlás – fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, reméli, hogy ezzel erősödik a Szlovákiában és Magyarországon, a Szigetköz-Csallóköz térségében tevékenykedő állami és civil természetvédelmi, környezetvédelmi és turisztikai szervezetek együttműködése is.

A natúrpark fogalmát a természet védelméről szóló törvény rögzíti. Ennek értelmében az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területe kaphatja meg a natúrparki címet.

A Magyarországon működő natúrparkok (a Vértesi, az Írottkő, a Sokoró-Pannontáj, a Cserhát, a Szatmár-Beregi, a Hét Patak Gyöngye, a Gerecse, a Koppányvölgy, a Körösök Völgye, a Szigetköz) száma ezzel tízre emelkedett.


(Forrás: FM Sajtóiroda)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése