2017. december 17., vasárnap

ÜNNEPÉLYES ÉRMEÁTADÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

Ünnepélyes érmeátadás és könyvbemutató

Kettős eseménynek adott helyszínt a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM)
díszterme 2017. december 13-án, 10 órai kezdettel.



Ekkor került sor a Magyar Nemzeti Bank által, a 2017. évben kibocsátott érmék és bankjegyek múzeumi példányainak ünnepélyes átadására, majd ezt követően mutatták be a nyáron megjelent, Tündérkert ezüstje című könyv angol nyelvű változatát.

Az MNB már hosszú évtizedek óta minden év végén – mintegy karácsonyi ajándékként – átadja a Magyar Nemzeti Múzeumnak az általa abban az évben kibocsátott forgalmi és emlékérmék, illetve ezek próbavereteinek egy-egy példányát, továbbá minden, az évi bankjegyből és mintabankjegyből is egy-egy darabot.

Az MNB e társadalmi kötelezettségvállalását, amely már hosszú idő óta szokásjogon alapult, 1999-ben hivatalos szerződéssel erősítette meg a két intézmény között. Az évente mintegy félszáz, átadott fém- és papíralapú fizetőeszköz jelentős mértékben járul hozzá a múzeum gyűjteményének gyarapításához.

A különleges érmék kibocsátása az adott év fontosabb évfordulóihoz is köthetők, így pl. az ez éviek a Reformáció 500-hoz, a Kiegyezés 150-hez, vagy Szent Margit, Arany János, Lajtha László emlékezetéhez, vagy épp a Bükki Nemzeti Park, a Pécsi Tudományegyetem évfordulós fönnállásához, valamint a Vizes Világbajnokság megrendezéséhez.

Az érmék és bankjegyek átadását követően került sor a The Silver of Fairyland. A Transylvanian Thaler Collection in the Magyar Nemzeti Bank című könyv hivatalos bemutatójára. Az MNB 2014-ben az Értéktár program keretében vásárolta meg Törő István 220 darabos, 16–17. századi, erdélyi tallérgyűjteményét, amelyet feldolgozás és bemutatás céljából öt évre az MNM Éremtárában helyezett el letétbe.

Az utóbbi években ez a minden tekintetben párját ritkító műtárgyanyag több kiállításon is bemutatásra került, így a Magyar Nemzeti Múzeumban, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban, ahol - meghosszabbított nyitvatartással - jövő év februárjának végéig tekinthető meg. Idén nyáron jelent meg a ,,Tündérkert ezüstje. Erdélyi tallérgyűjtemény a Magyar Nemzeti Bankban” című katalógus és tanulmánykötet, amelynek bemutatójára június 15-én szintén az MNM dísztermében került sor. Most a könyv angol nyelvű változatát vehetik kezükbe az érdeklődők.


(Forrás: www.mnm.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
















































  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése