2017. október 4., szerda

MAGYARSÁG ÉS BUDDHIZMUS

Magyarság és buddhizmus

Magyarság és buddhizmus címmel tart beszélgető-estet 
a fennállásának harmadik évfordulóját ünneplő Buddha FM, 
Magyarország első, internetes, buddhista rádiója 
október 6-án, este 7 órától, a budapesti Aranytízben. 
A beszélgetésen három nagy, hazai 
buddhista közösség tanítói cserélnek eszmét.






Úgy tűnhet, hogy magyarság és a buddhizmus, két egymástól elég messze lévő fogalom, ám ez senkit ne tévesszen meg! Vannak, akik szerint a magyarság szellemi öröksége és a buddhizmus tanításai között igenis vannak – ráadásul szép számmal – közös vonások. Ezt olyanok állítják, akik a buddhizmus tanításai mellett igen mélyrehatóan foglalkoznak a magyarság szellemiségével, történetével, spirituális tanításaival, hit- és gondolatvilágával is.

Az október 6-i beszélgető-esten a három legrégebbi magyarországi buddhista közösség tanítói, vezetői, a hazai buddhizmus legismertebb és legkiemelkedőbb alakjai cserélnek
eszmét a fent említett témában.

Az beszélgető-est résztvevői:

Mireisz László Agniszama – A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, A magyar vallás című
könyv szerzője

Csöpel láma – a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség vezetője, a Titkos
tanítások a magyar népmesékben és a meséket, elmélkedéseket tartalmazó Igazmondó tükör
című könyv szerzője

Lilávadzsra Pressing Lajos – a Magyarországi Árya Maitreya Mandala Egyházközösség
tanítója, Az égig érő fa, és Az élet vize – szellemi tanítások a magyar népmesékben I-II. című
könyvek szerzője

Az est moderátora: Cser Zoltán – A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója

Időpont: 2017. október 6., 19h

Helyszín: Aranytíz Kultúrház, Tolnai terem / Budapest, V. ker. Arany János u. 10. III. em.

Bővebb információ és regisztráció: www.buddhafm.hu/esemeny
Meghívó-videó: https://www.youtube.com/watch?v=R97jy7LCE8Y


(Forrás: www.buddhafm.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése