2017. augusztus 30., szerda

KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI KONGRESSZUS BUDAPESTEN

Neurofiziológia: Határtalan gyógyászati lehetőségek

A 16. Európai Klinikai Neurofiziológiai Kongresszust Budapesten tartják 2017. augusztus 30. és szeptember 2. között. A nemzetközi esemény több mint 700 résztvevője 400 előadás, szimpózium, oktató kurzus közül választhat programot.



A neurofiziológia azokat az elektromos jeleket vizsgálja, amelyeket az idegsejtek, a perifériás idegek és az izmok a működésük során generálnak. Ha például fájdalmat vagy zsibbadást érzünk, a már említett elektromos jelek mérése az idegekben segíthet a helyes diagnózis felállításában.

2007-ben a klinikai neurofiziológia (KNF) ráépített szakképesítésként megszerezhető szakvizsga lett hazánkban. Ezzel Magyarország - Anglia, Dánia, Finnország, Írország, Olaszország, Spanyolország és Svédország után - azon kevés európai országok egyike, amelyekben a klinikai neurofiziológiát, jelentőségének megfelelően, önálló szakmaként ismerik el.

A klinikai neurofiziológia vizsgáló módszerei számos szakterületnek kínálnak diagnosztikai támogatást: a neurológia, a pszichiátria, az idegsebészet, a fül-orr-gégészet, a szemészet, a kézsebészet, a belgyógyászat, a reumatológia, az ortopédia, a fizikoterápia, rehabilitáció és a foglalkozás-egészségügy számára is.

Az alkalmazott műszeres mérések az idegrendszer különböző szerkezeteinek objektív, funkcionális vizsgálatára alkalmasak. A beteg kivizsgálásakor legtöbbször különféle típusú (pl. neurofiziológiai, neuroradiológiai vagy egyéb) vizsgálatok elvégzésére van szükség, hogy a kórtörténet felvételével és a fizikális vizsgálattal/-okkal az idegrendszeri működési zavart pontosan lokalizálni és jellemezni lehessen.

A leggyakrabban végzett klinikai neurofiziológiai vizsgálat az EEG (elektroencefalográfia), ami az agyban található idegsejtek működése során keletkező elektromos jelenségeket regisztrálja. Ez a vizsgálat elengedhetetlen az epilepsziás működészavar bizonyítására, akár gyermekkorban, akár felnőttkorban jelentkezik a betegség.

A neuropátia a perifériás (környéki) idegeket érintő károsodás. Gyakran valamilyen anyagcsere betegséghez (jellemzően cukorbetegséghez) társulva jelenik meg. A cukorbetegek 20-40 százaléka érintett e szövődményben, és a diabéteszes neuropátia a fő oka az ún. diabéteszes láb kialakulásának. Az időben elvégzett idegvezetési sebességet mérő vizsgálat, kiegészítve más vizsgálómódszerekkel, segíthet a súlyos szövődmények kialakulásának megelőzésében.

Szintén fontos alkalmazási terület a mozgató idegrendszer működésének vizsgálata. Legközismertebb ilyen betegség a Parkinson-kór. A mozgászavarral együtt járó idegrendszeri betegségekben elvégzett speciális neurofiziológiai vizsgálatok, melyekkel például pontosan mérhető a kézremegés súlyossága, sokat segítenek a kapcsolódó idegrendszeri működészavar mechanizmusának kutatásában.

Természetesen ezek csak szemelvények. A 16. Európai Klinikai Neurofiziológiai Kongresszuson szó lesz arról, hogy a neurofiziológia pontosan mivel, milyen betegségekkel foglalkozik, illetve milyen új lehetőségek vannak a diagnosztika, terápia, és gyógyítás területén. Szó esik majd arról is, hogy a gyermek neurofiziológián belül mely területeken tapasztalható előrelépés.

Az előadók bemutatják a legújabb klinikai neurofiziológiai eredményeket, melyek a sokak által ismert súlyos, idegrendszeri betegségek, például a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, az epilepszia és a neuropátiák diagnosztizálását és gyógykezelést segítik. A jövőt előrevetítve téma lesz a robotika és a neurofiziológia kapcsolata is, a mechanikus végtagok, azok használata, elterjedtsége.

Az esemény weboldala: http://www.eccn2017.com/


(Forrás: vmkomm.hu)


------------------------------------------------------------

 (Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------


(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)



KUN ÜNNEP (2017.)


Kun Ünnep a Vajdahunyadvárban

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMgM) új, kulturális, 
hagyományőrző fesztiválja: a Kun Ünnep, 
melyet ez év szeptemberének első hétvégéjén, 2017. szeptember 2-3-án 
tekinthetnek meg a kedves látogatók.




A programot hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg szeptember első hétvégéjén. Terveink szerint ezentúl minden évben más-más magyarországi népcsoport kap majd bemutatkozási lehetőséget a Vajdahunyadvárban. A fesztiválon - múzeumi programok és kiállítások mellett - hagyományőrző és gasztronómiai programokkal, valamint néptánc- és népzene-előadásokkal várjuk az érdeklődőket.

A rendezvényen több kunsági település is képviselteti majd magát, így a látogatók első kézből szerezhetnek információkat a településeken élők mai helyzetéről, és a települések turisztikai, kulturális ajánlataival kapcsolatban.

A Magyarországi népcsoportok kulturális bemutatkozása program keretében ezentúl minden évben egy-egy magyarországi népcsoport kultúráját, hagyományait és tárgyi világát ismerhetik meg a hazai és külföldi érdeklődők. Első alkalommal a kun népcsoport hagyományai állnak a középpontban.

A rendezvény mindkét napján múzeumi foglalkozásokkal, a nemzeti parkok programjaival, kiállításokkal, színpadi produkciókkal, néptánccal, zenével, viselet- és fegyverbemutatókkal várják az érdeklődőket a városligeti Vajdahunyadvár udvarán, és a múzeum belső tereiben. A kisebbekre is számítanak a fesztiválon! A szervezők gyerekelőadásokkal, bábelőadásokkal, mesemondással és más gyerekprogramokkal készülnek.

A fesztivál fontos célja, hogy a látogatók a tradíciók megismerése mellett képet kapjanak a Kiskunság és Nagykunság településeinek jelenéről, mai értékeiről is. A kétnapos rendezvényre ezért számos alföldi, „kun” települést hívtak meg, amelyek így lehetőséget kapnak arra, hogy a fővárosban mutassák be kulturális örökségüket és turisztikai ajánlataikat. 

Nagy figyelmet kap a térség mezőgazdasága és a helyi minőségi termékek választéka: legfőképpen a hungarikumok. A fesztiválon a látogatók kóstolhatnak is a karcagi birkapörköltből és más népi ételekből. A fesztivál Borutcájában pedig a legjobb kunsági borokat ízlelhetik meg.

A rendezvényre ingyenes a belépés!


(Forrás: www.mmgm.hu)

----------------------------------------------------------------------------

(Fotó: www.mmgm.hu; Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

----------------------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
nyelvi lektor, korrektor, adatrögzítő - MMgM
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA



















2017. augusztus 28., hétfő

KÉZILABDÁS KÉPZÉSI KÖNY

Kézilabdás képzési könyv

A Magyar Kézilabda Szövetség hétfőn, 2017. augusztus 28-án, a Városliget Caféban 
mutatta be új, korosztályos képzési kézikönyvét. 


Az új kiadványról a szövetség sportigazgatója, dr. Marczinka Zoltán és az MKSZ szakmai igazgatója, Zsiga Gyula adott tájékoztatót.

Dr. Marczinka Zoltán megköszönte a szerzők munkáját, és a kiadvány szerkezetéről beszélt: „Formailag három részből áll a kézikönyv, azonban a legelején, bevezetésképpen, az edzéselméleti tájékoztató szerepel, amely arra szolgál, hogy a sportágban kevésbé jártas kollégák is megértsék a gyakorlatokat. Ezután következik a szakmai anyag, amely 252 gyakorlatot tartalmaz, és útmutató lehet a rutinosabb utánpótlásedzőknek is.”

Zsiga Gyula kiemelte az általa életre hívott, új utánpótláskoncepció fontosságát, és elmondta, hogy ennek a folyamatnak a része a könyv is: „Az utánpótlásképzés három pillére jelenik meg a kiadványban is. Az első a képzésben létrejövő egységesség, próbáljuk csökkenteni a különbségeket az egyes régiók között. A második, hogy a játékossá válás hosszú folyamat, a felnőttmezőnyre kell beérniük a játékosoknak. A harmadik pedig a digitalizált felület, amelyben az edzők tevékenysége látható, ott rengeteg adatot gyűjtünk, amely pár év múlva nagyon hasznos információkkal szolgál.”

Az esemény végén bemutatták a Nemzetközi Edzőképző Központ (NEK) megújult honlapját, a keziedzo.hu-t, amelyen - a kézikönyv mellett - számos neves szakember szakdolgozata is megtalálható. Kb. 200 videót is föltöltenek a hatékonyabb tanulás érdekében.
***
Korosztályos képzési kézikönyv (6-18 éves korig) - Szerzők: Juhász István, Dr. Marczinka Zoltán, Dr. Ökrös Csaba, Papp György, Varga József, Zsiga Gyula
Szerkesztette: Dr. Marczinka Zoltán

***

Előszó, ajánlás (részlet)

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke: - ,,Rendkívül fontos mérföldkő a magyar kézilabda edzőképzés életében a kézikönyv kiadása, hiszen a legkisebbektől egészen az utánpótláskor végéig felöleli valamennyi korosztály képzési anyagát. Célunk, hogy ne csak az elitképzésben részt vevő szakemberek számára álljon rendelkezésre a megfelelő szakirodalom a megújuló edzőképzésben, hanem a legkisebb műhelyek minden szakembere számára is segítséget nyújtsunk. A Magyar Kézilabda Szövetség legfőbb célja a nemzeti válogatottak minél sikeresebb szereplésének elősegítésén túl az egész sportág fölé olyan ernyőt tartani, amely biztonságot ad, egyszersmind minden játékost és edzőt is hozzásegít egyéni céljai eléréséhez is. Ehhez nagy segítséget nyújt a kézikönyv.”


(Forrás: mksz.hu/utanpotlassport.hu)


------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





















2017. augusztus 22., kedd

121 ÉREM A 17. FINA MASTERS VB-N!

121 érmet szereztek a magyar sportolók 
a 17. FINA Masters Világbajnokságon

2017. augusztus 19-én ünnepélyesen is véget ért a 17. FINA Masters Világbajnokság
Budapesten, amely hazai sportolóink kiemelkedő szereplésével zárult.





Minden idők legjobb FINA Masters világbajnokágán az öt diszciplínában a magyar sportolók 42 arany-, 44 ezüst- és 35 bronzérmet szereztek. A magyar masters sportolók így összesen 121 érmes helyezéssel zárták a balatonfüredi és budapesti versenyeket.

Szívből gratulálunk masters sportolóinknak az elért eredményekhez!


***

Nyíltvízi úszásban az alábbi eredményekkel büszkélkedhetünk:


Graffjody Eszter           75-79 korcsoport                    1. hely

Szokol Dianna              45-49 korcsoport                    2. hely

Kalaus Valter                45-49 korcsoport                    2. hely

Nagy-Pál Levente         35-39 korcsoport                    3. hely





A szinkronúszó versenyeken az alábbi kiemelkedő eredmények születtek:



Synus Szinkronúszó Egyesület:

Radványi Dóra szóló                                                 25-29 korcsoport      2.hely

Radványi Dóra és Goschy Miklós vegyes páros       25-29 korcsoport      3.hely



Budapesti Honvéd Sportegyesület:

szinkronúszó szakosztály csapat               25-34 korcsoport           3.hely



BVSC:

Kiss Júlia és Gieszerné Győri Juli duó     25-29 korcsoport           1.hely

Stumpf Kata és Kovács Dorottya duó      25-29 korcsoport            2.hely

Marschalkó Petra kombi                           25-39 korcsoport           1.hely



A műugrás versenyszámaiban magyar éremeső hullott:


Aranyérmesek:

Női 1 méter Farkas Andrea (RLSE)                                             60-64 korcsoport

Női 3 méter Farkas Andrea (RLSE)                                             60-64 korcsoport

Női torony Farkas Andrea (RLSE)                                               60-64 korcsoport

Női 3 méter Bogyay Anna (RLSE)                                               25-29 korcsoport

Női torony Sárközy Szilvia (RLSE)                                              40-44 korcsoport

Férfi torony Tóth Gergely (TMSE)                                               30-34 korcsoport

Női szinkron 3 méter Bogyay Anna-Sárközy Szilvia (RLSE)      50-99 korcsoport

Női szinkron torony Farkas Andrea-Sárközy Szilvia (RLSE)      100+ korcsoport



Ezüstérmesek:

Női 1 méter Sárközy Szilvia (RLSE)                                            40-44 korcsoport

Női 3 méter Sárközy Szilvia(RLSE)                                             40-44 korcsoport

Női 1 méter Bogyay Anna (RLSE)                                               25-29 korcsoport

Női 1 méter Haász Magdolna(RLSE)                                           70-74 korcsoport

Női 3 méter Király Zsófia (PSE)                                                   30-34 korcsoport

Férfi 1 méter Kelemen József (HUVK)                                         45-49 korcsoport

Mix szinkron torony Sárközy Szilvia - Kormos János (RLSE)     100+ korcsoport



Bronzérmesek

Női 3 méter Pálfi Mariana (SzHSE)             55-59 korcsoport

Női torony Pálfi Mariana (SzHSE)               55-59 korcsoport

Férfi 1 méter Tóth Gergely (TMSE)             30-34 korcsoport

Férfi 3 méter Tóth Gergely (TMSE)             30-34 korcsoport



A férfi és női vízilabda mérkőzések is kiemelkedő magyar sikerekkel zárultak:



Bull’s Blood (férfi)             35+ korcsoport        1. hely

Millenium (férfi)                40+ korcsoport         1. hely

Ybl-Octopus (férfi)            45+ korcsoport         1. hely

Budakalász (női)                30 + korosztály         1. hely



Neptun (férfi)                     30 + korosztály          2. hely

ESE (férfi)                          35 + korosztály          2. hely

Happy Hippos (férfi)          50 + korcsoport          2. hely





Walrus            +55 korcsoport             3. hely

MAFC            +30 korcsoport              3. hely



Az úszás versenyszámai igazán népszerűek voltak a magyar masters sportolók körében, ebben a sportágban összesen 83 érmet hoztunk el, 66 érmet egyéniben és 17-et váltóban.



Egyéni aranyérmesek

Bánki Horváth Béla           kcs: 15 Szegedi Deres SE                 200 m hát

Bánki Horváth Béla           kcs: 15 Szegedi Deres SE                 100 m mell

Bánki Horváth Béla           kcs: 15 Szegedi Deres SE                 200 m hát

Bánki Horváth Béla           kcs: 15 Szegedi Deres SE                 50 m hát

Boulsevicz Beatrix             kcs: 2 Dunakanyar SE                      100 m pillangó

Fábián Béla                         kcs: 12 Egri Senior Úszó Klub        100 m mell

Fábián Béla                         kcs: 12 Egri Senior Úszó Klub        200 m vegyes

Flóra Katalin Dr.                 kcs: 12 Debreceni Szenior ÚK        200 m vegyes

Flóra Katalin Dr.                 kcs: 12 Debreceni Szenior ÚK        100 m hát

Flóra Katalin Dr.                 kcs: 12 Debreceni Szenior ÚK        50 m hát

Graffjódy Eszter                 kcs: 11 Egri Senior Úszó Klub        3 km úszás

Leposa Milán                      kcs: 2 Pénzügyõr SE                        100 m mell

Kalaus Valter                       kcs: 5 Budapesti Honvéd SE           100 m gyors

Kalaus Valter                       kcs: 5 Budapesti Honvéd SE            200 m gyors

Kalaus Valter                       kcs: 5 Budapesti Honvéd SE            400 m gyors

Kováts Miklós                     kcs: 11 Törökbálinti Senior SC         200 m hát

Kováts Miklós                     kcs: 11 Törökbálinti Senior SC         100 m hát

Kováts Miklós                     kcs: 11 Törökbálinti Senior SC         50 m hát

Marosi Melinda                   kcs: 5 Budapesti Honvéd SE            100 m gyors

Marosi Melinda                   kcs: 5 Budapesti Honvéd SE             50 m gyors

Venczel Kincső                    kcs: 4 Szentesi ESC                          200 m pillangó

Weidinger Piroska               kcs: 11 Iron Aquatics                        100 m gyors

Weidinger Piroska               kcs: 11 Iron Aquatics                         200 m gyors

Weidinger Piroska               kcs: 11 Iron Aquatics                         400 m gyors



Egyéni ezüstérmesek:

Bánhidy Attila                     kcs: 11 Törökbálinti Senior SC          50 m gyors

Balla Mária                          kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          100 m hát

Balla Mária                          kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          50 m hát

Csikány József                     kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          200 m hát

Csikány József                     kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          100 m hát

Fábián Béla                          kcs: 12 Egri Senior Úszó Klub           200 m mell

Fábián Béla
Kalaus Valter                        kcs: 5 Budapesti Honvéd SE              3 km úszás

Kalaus Valter                        kcs: 5 Budapesti Honvéd SE              800 m gyors

Keresztes Mátyás                 kcs: 1 Triton SE                                  100 m gyors

Leposa Milán                       kcs: 2 Pénzügyõr SE                           200 m mell

Molnár Rita                          kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          800 m gyors

Puskás Pál                            kcs: 15 Debreceni Szenior ÚK           50 m gyors

Schönek András                   kcs: 4 Budapesti Honvéd SE              200 m gyors

Szabó Tamás                         kcs: 1 Hódmezõvásárhelyi SUVC     50 m mell

Szokol Diana Dr.                  kcs: 5 Nyírszenior '97                         3 km úszás

Szokol Diana Dr.                  kcs: 5 Nyírszenior '97                         800 m gyors

Szokol Diana Dr.                  kcs: 5 Nyírszenior '97                         400 m gyors

Tompa Orsolya                     kcs: 1 Swim Life                                100 m pillangó

Venczel Kincső                     kcs: 4 Szentesi ESC                           100 m pillangó



Egyéni bronzérmesek:

Balla Mária                           kcs: 10 Törökbálinti Senior SC          200 m hát

Bardócz László                     kcs: 11 Törökbálinti Senior SC          50 m hát

Boulsevicz Beatrix               kcs: 2 Dunakanyar SE                        200 m gyors

Boulsevicz Beatrix               kcs: 2 Dunakanyar SE                        200 m pillangó

Csanádiné Tóth Magdolna   kcs: 9 Iron Aquatics                            100 m mell

Csanádiné Tóth Magdolna   kcs: 9 Iron Aquatics                             200 m mell

Csikány József                     kcs: 10 Törökbálinti Senior SC            50 m hát

Jakab Dóra                           kcs: 2 Swim Life                                  50 m pillangó

Keresztes Mátyás                 kcs: 1 Triton SE                                   50 m gyors

Kászonyi Ilona                     kcs: 12 Törökbálinti Senior SC           200 m mell

Krasznai Róbert                   kcs: 11 Debreceni Szenior ÚK             400 m vegyes

Leposa Milán                       kcs: 2 Pénzügyõr SE                             50 m mell

Máté István Hunor               kcs: 2 Törökbálinti Senior SC              100 m mell

Molnár Rita                          kcs: 10 Törökbálinti Senior SC            400 m gyors

Nagy-Pál Levente                kcs: 3 Budapesti Honvéd SE                 3 km úszás

Pecz Réka                            kcs: Iron Aquatics                                 200 m mell

Szepesi Nikolett                   kcs: 2 Budapesti Delfinek                      200 m hát

Szepesi Nikolett                   kcs: 2 Budapesti Delfinek                      100 m hát

Szepesi Nikolett                   kcs: 2 Budapesti Delfinek                       50 m hát

Venczel Kincső                     kcs: 4 Szentesi ESC                                400 m vegyes

Venczel Kincső                     kcs: 4 Szentesi ESC                                 200 m vegyes

Vincze Krisztina                   kcs: 1 Hódmezõvásárhelyi SUVC           200 m hát



Váltó aranyérem:

Törökbálinti Senior SC       kcs: 280+        4x50m férfi gyors

Csaba László (1948) /Bánhidy Attila (1940) / Csikány József (1943) / Erdélyi Ferenc

(1952)


Budapesti Honvéd SE          kcs: 160+       4x50m mix gyors

Schönek András (1977) / Cerva Dóra (1974) / Zubor Attila (1975) / Marosi Melinda (1970)


Egri Senior                           kcs: 320+      4x50m mix vegyes

Madaras Sándorné (1931) / Fábián Béla (1937) /Graffjódy Eszter (1940) Bíró József (1939)

***

Váltó ezüstérem:


Budapesti Honvéd SE         kcs: 160+       4x50m férfi gyors

Schönek András (1977)/ Szlovák Szabolcs (1980) / Zubor Attila (1975) / Kalaus Valter (1970)


Törökbálinti Senior SC       kcs: 280+       4x50m női gyors

Balla Mária (1944)/ Molnár Rita (1946)/ Angyalföldi Éva (1944) / Baranyi Judit (1954)


Törökbálinti Senior SC       kcs: 160+        4x50m női gyors

Szûcs Dóra (1975) / Asztalos Lilla Fanni (1977) / Molnár Zsuzsa (1984) / Csikány Csilla (1968)


Swim Life                          kcs: 120+       4x50m női gyors

Tompa Orsolya (1991)/ Fülöp Mariann (1984) / Jakab Dóra (1983) / Csobánki Zsuzsa (1983)


Törökbálinti Senior SC     kcs:280+        4x50m férfi vegyes

Csikány József (1943) / Somlai Gábor (1944) / Csaba László (1948) / Erdélyi Ferenc (1952)


Törökbálinti Senior SC     kcs: 240+       4x50m nõi vegyes

Balla Mária (1944) / Csapó Katalin (1952) / Asztalos Lilla Fanni (1977) / Baranyi Judit (1954)


Törökbálinti Senior SC      kcs: 280+      4x50m mix gyors

Erdélyi Ferenc (1952) / Balla Mária (1944) / Molnár Rita (1942) / Bánhidy Attila (1940)


Törökbálinti Senior SC      kcs: 240+       4x50m mix gyors

Márton István (1958) / Baranyi Judit (1954) / Csikány Csilla (1968) / Csaba László (1948)


Debreceni Szenior ÚK       kcs: 320+      4x50m mix vegyes

Puskás Pál (1921) / Flora Katalin Dr. (1934) / Krasznai Róbert (1940) / Gombkötõné Tóth Ilona(1950)


Törökbálinti Senior SC      kcs: 280+      4x50m mix vegyes

Csikány József (1943) / Somlai Gábor (1944) / Baranyi Judit (1954) / Balla Mária (1944)

***

Váltó bronzérem:

Debreceni Szenior ÚK       kcs: 320+       4x50 m férfi vegyes

Puskás Pál (1921) / Horkay György Dr. (1944) / Bitskey István Dr. (1941) / Krasznai Róbert (1940)



Swim Life                           kcs: 120+        4x50 m női vegyes

Tompa Orsolya (1991) /Jakab Dóra (1983) / Csobánki Zsuzsa (1983) / Fülöp Mariann (1984)


Iron Aquatics                      kcs: 320+       4x50 m mix gyors

Liptai József (1937) / Tóth-Kecskés László (1937) / Kenderfi Józsefné (1936) / Molnárfi Sándorné (1938)


Budapesti Honvéd SE          kcs: 160+        4x50 m mix vegyes

Schönek András (1977) / Flaskay Mihály (1982) / Cerva Dóra (1974) / Marosi Melinda (1970)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)

tag - Magyar Újságírók Közössége -  nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

2017. augusztus 21., hétfő

ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK, SZAKMAI DÍJAK (2017.)

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adtak át 
a Nemzeti Ünnepen, a Pesti Vigadóban

Balog Zoltán: megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században 
is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt lefektetett alapokra épülhet.




Ez a magyarok személyes és közösségi szövetségkötése a keresztény hittel és kultúrával - fogalmazott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából, pénteken, a Pesti Vigadóban.

A tárcavezető Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral közösen Móra Ferenc-, Pauler Gyula- és Szinnyei József-díjakat adott át.

A kitüntettetek tisztességes munkával, tudományos teljesítménnyel, magas művészettel és rekordokkal járultak hozzá a magyar nemzet életéhez, így folytatói és résztvevői a megmaradásért és gyarapodásért vívott küzdelemnek – emelte ki Balog Zoltán.

Hozzáfűzte: augusztus 20-án a minőség, a jóság, a szépség és igazság Szent István életművében is megnyilvánuló, tér és idő mechanikus határait elmosni képes erejét ünnepeljük, valamint mindazt, ami közös bennünk Beregszásztól San Franciscóig, Tel-Avivtól és Torontótól Canberráig és Stockholmig, Gyimesbükktől a Rózsadombig.


Nincsenek vesztett ügyek

Az elmúlt hét év, a demográfiai, az államadósság és a környezetvédelem helyzetének javulása megmutatta, hogy nincsenek vesztett ügyek, lefutott meccsek, ha komolyan nekilátunk, javíthatunk az életünkön – hangsúlyozta az emberi erőforrás miniszter.

Példaként említette, hogy ma már nem a munkanélküliek magas száma gond, hanem a munkaerő hiánya, egyre kevesebb az olyan fiatal, akik sem tanulni, sem dolgozni nem tudnak. Hozzátette azt is: az állam és az egyházak összefogásának is hála, ma kétszer annyi cigány fiatal jár egyetemre Magyarországon, mint három évvel ezelőtt.


A kormány példaként állítja a díjazottakat a társadalom elé

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az ünnepség zárásaként hangsúlyozta: Magyarország kormánya példaként állítja a díjazottakat a társadalom elé. Az elmúlt években a Millennium óta nem látott kulturális infrastruktúra-fejlesztés indult Magyarországon – fűzte hozzá az államtitkár, aki kiemelte a kulturális alapellátás, valamint a népi kultúra megerősítését célul kitűző 7,5 milliárd forint összértékű Csoóri Sándor-program elindítását is.

Szent István jól tudta, csak erős, független állam védheti meg polgárait a külső erőkkel szemben. A mai aktív generációnak is az a feladata, hogy nemzeti kultúránkat és függetlenségüket az ezzel ellentétes nemzetközi tendenciák ellenére is megőrizze – fogalmazott Hoppál Péter.

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át:

BARSINÉ PATAKY ETELKA, a Magyar Mérnöki Kamara alapító tagjának, volt elnökének részére.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

CZAKÓ GÁBOR, Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, nyelvrégész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

DEMÉNY PÁL GYÖRGY, demográfus és közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a New York-i Population Council volt tudományos főmunkatársa, a Population and Development Review alapítója és volt főszerkesztője,

DR. ÉDES ISTVÁN, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár,

DR. KATONA ISTVÁN, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány volt elnöke,

DR. KÓCZY T. LÁSZLÓ, a műszaki tudomány doktora, a győri Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Informatika Tanszékének professzora,

DR. MÁRFI GYULA, a Veszprémi Főegyházmegye érseke,

DR. RUBOVSZKY ANDRÁS, jogász, a Széchenyi Társaság főtitkára,

SÓLYOM JENŐ, Széchenyi-díjas és állami díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának professor emeritusa,

DR. SZABÓ ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika professor emeritusa,

DR. VLADÁR GÁBOR, a Pápai Református Teológiai Akadémia volt rektora, egyetemi tanár.

***

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BÁNKI HORVÁTH BÉLA, szenior úszó,

DR. BARNA MÁRIA, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára, professor emerita, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság alelnöke,

DR. BIRÓ GYÖRGY, az orvostudomány doktora, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Közegészségtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság örökös tiszteletbeli elnöke,

DR. DUFFEK MIHÁLY, zongoraművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, megbízott dékán,

DR. FACSKÓ ANDREA, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, az egyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnöke,

FOKANOV ANATOLIJ, operaénekes, érdemes és kiváló művész,

DR. JOBBÁGYI GÁBOR, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Magánjogi és Kereskedelmi Tanszékének professor emeritusa,

DR. KÁLLAY EMIL piarista szerzetes, volt tartományfőnök, nyugalmazott főiskolai tanár,

DR. KOLLER ÁKOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Testnevelési Egyetem Természettudományi Intézetének professzora, az egyetem Tudományos Tanácsának elnöke,

DR. KONTRA MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi tanára,

DR. honoris causa NAGY KÁLMÁN, orvos, címzetes egyetemi tanár, a Temesvári Egyetem díszdoktora, a Miskolci Gyermekegészségügyi Központ és Hematológiai és Transzplantációs Osztály volt vezetője, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Tanszékének volt vezetője,

DR. SCHMIDT PÉTER, a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Családorvosi Intézetének egyetemi oktatója, a Soproni Egyetem egyetemi magántanára, a győri Gyermek-háziorvosi Rendelő gyermekgyógyász főorvosa, Győr város volt társadalmi megbízatású alpolgármestere,

STAAR GYULA, a Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat nyugalmazott főszerkesztője,

DR. SZABADOS LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutató professor emeritusa.

***

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

AJTÓS JÓZSEF LÁSZLÓ, címzetes prépost, esperes, Paloznak, Felsőörs plébánosa, a Veszprémi Főegyházmegye papja,

ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS, rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének egyetemi docense, az Opera Program vezetője,

BÁLINTNÉ FÜLEKY JOLÁN, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szaktanácsadója,

BECKER GYÖRGY LÁSZLÓ, az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft., a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. és a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója,

BENEDEK ISTVÁN GÁBOR, író, újságíró, a Remény folyóirat főszerkesztője,

BERCZELLY ISTVÁN, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja,

BEREGSZÁSZI OLGA, színművész, zeneszerző, előadóművész,

BERKESI GÁBOR, a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség lelkipásztora, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolalelkésze,

CSERE ISTVÁN, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola igazgatója,

CSERNÁK ISTVÁN, nyugalmazott lelkész, a Magyarországi Metodista Egyház korábbi szuperintendense,

CSIMA LÁSZLÓ, a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Egyesület Alapítvány elnöke, a Balatonfüredi KSE volt elnöke,

DÁVID GÁBOR ISTVÁN, a Stony Brook University kutatóprofesszora, a Debreceni Egyetem vendégprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont külső munkatársa,

DÉKÁNY ÁRPÁD SIXTUS, a Zirci Ciszterci Apátság kiérdemesült főapátja,

DOBSZAY MÁRTON BENEDEK, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke,

DOROZSMAI PÉTER, előadóművész, a Korál együttes dobosa, a Tom-Tom Stúdió vezetője, a Tom-Tom Kiadó ügyvezető igazgatója,

FEKETE TIBOR, előadóművész, a Korál együttes és a Budapesti Operettszínház basszusgitárosa,

FISCHER LÁSZLÓ TAMÁS, előadóművész, a Korál együttes szólógitárosa,

EGERSZEGI EDIT, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezető titkára, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatóságának volt vezető főtanácsosa, kulturális főmunkatársa,

EMBER CSABA, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya,

DR. ENGHY SÁNDOR, református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanára,

DR. FARKAS ELEK, onkológus főorvos, belgyógyász, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Hospice Ápolási Osztályának nyugalmazott vezetője,

DR. GAÁL SÁNDOR, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Teológiai Intézet Missziói és Felekezettudományi Tanszékének egyetemi docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nyírségi Egyházmegyéjének esperese,

HARTMANN JÓZSEFNÉ NAGY RÓZSA KLÁRA, egykori Gulag-fogoly,

DR. HORVÁTH H. ATTILA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense,

JÁVOR ZOLTÁN ÁRPÁD, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ nyugalmazott főiskolai tanára,

DR. KÁLMÁN PEREGRIN, ferences szerzetes és plébános, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely volt igazgatója,

KÁNTOR PÁL, a hamiltoni Kálvin János Magyar Református Egyház lelkésze, költő,

KERESZTES ILDIKÓ, előadóművész,

KOLTAY GERGELY, zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító tagja,

KÓSA GÉZA, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont osztályvezetője, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője,

DR. KUCSERA TAMÁS GERGELY, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára,

LANTOSNÉ DUCZA ANIKÓ, olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász,

DR. MÁRKUS ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar dékánhelyettese, egyetemi docens,

DR. NAGY FERENC, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára,

NAGY GYÖRGY, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke,

NAGYNÉ PINTÉR JOLÁN, a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke,

DR. NYÁRY ISTVÁN, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Idegsebészeti Osztályának osztályvezető-helyettese, szakmai tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Tanszékének professzor emeritusa,

DR. PÁK GÁBOR, belgyógyász, gasztroenterológus, nefrológus, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház volt orvosigazgatója, nyugalmazott osztályvezető főorvosa,

PÁLINKÁS MIKLÓSNÉ DR., a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének volt gazdasági igazgatója,

DR. PERGER ÉVA ILDIKÓ, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa,

POZSGAI ZSOLT, drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a Pátria Kiadó alapítója és vezetője,

RÁCZ ÁRPÁD, a Rubicon Történelmi Magazin főszerkesztője,

RADNAI JENŐ, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke,

DR. SÁTORI GABRIELLA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának nyugalmazott tudományos tanácsadója,

DR. STELLA LEONTIN, kanonok, címzetes prépost, főesperes, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja,

DR. SÜTŐ ZOLTÁN, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézet Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára,

SZALMA LÁSZLÓ, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a Testnevelési Egyetem Sportági Intézet Atlétika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

DR. SZENTANNAI PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens,

DR. SZENTVÁRY-LUKÁCS JÁNOS ALFRÉD, a Magyar Cserkészszövetség volt ügyvezető elnöke és főtitkára, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa,

TÖRÖK ÁDÁM, előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini zenekar vezetője,

DR. UJVÁRY GÁBOR, történész-levéltáros, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, intézet- és kutatócsoport-vezetője,

WETTSTEIN JÁNOS, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja.

***

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BABUS ANTAL, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének osztályvezetője,

BÁDER MIKLÓSNÉ, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke,

DR. BAJTAY ANDRÁS TIBOR, Győr-Moson-Sopron megye nyugalmazott tiszti főorvosa,

BÁTOR TAMÁS, operaénekes, a Művészetek Palotája koprodukciós programigazgatója, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál volt igazgatója,

BERECZ ISTVÁN, a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője, táncos,

BOGÁNYI TIBOR, gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere,

DR. CSAPI GÉZA, Kecel város nyugalmazott gyógyszerésze, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete Etikai Bizottságának tagja,

DERGÁN ÁDÁM, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának főigazgatója,

FARKASNÉ EGYED ZSUZSANNA, a budapesti Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola óvodavezetője, a Köznevelési Kerekasztal Vezetői Munkacsoportjának tagja,

GÁRDIÁN GÁBOR, gordonkaművész, mestertanár, a Gárdián Gordonkaiskola sorozat szerzője, a szegedi Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára,

GÓBI RITA, a Góbi Rita Társulat táncművésze, koreográfusa, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti tagozatának tanára,

HAJAGOS CSABA, a Kecskeméti Katona József Múzeum Történeti–Néprajzi Osztályának történész-muzeológusa, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Vidéktörténeti Témacsoportjának megbízott tudományos kutatója,

HÁMORI MÁTÉ, karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,

HÉRICS NÁNDOR, grafikusművész,

HORVÁTH ZOLTÁN ANDRÁS, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyugalmazott igazgatója, a Kaposvári Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. volt igazgatója,

JOANOVICSNÉ KEREKES MÁRIA, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belvárosi Gazdasági Szakgimnáziumának igazgatója,

DR. KEREKESNÉ PYTEL ANNA, a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola nyugalmazott zenepedagógusa, karnagya, művészeti vezetője,

KISARI MAGDOLNA, nyugalmazott pedagógus,

KORINTUS MIHÁLYNÉ DR., pszichológus, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet volt kutatási igazgatója, volt főigazgató-helyettese,

KOSZORÚS OSZKÁR helytörténész, könyvtáros,

DR. KOVÁCS EMŐKE, történész, a ,,GULAG-GUPVI Emlékév" szakmai vezetője, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szakmai programvezetője,

DR. KOVÁCS KÁLMÁN, a Baktalórántházai Református Egyházközség lelkipásztora,

KÖRÖSI MIHÁLY, helytörténész, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Általános Iskola volt igazgatója, nyugalmazott magyar-történelem szakos tanára,

DR. KRASZNAI ISTVÁN, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Traumatológiai Osztályának volt osztályvezető főorvosa,

DR. LUCHMANN ZSUZSANNA, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanára,

MAKÁNYNÉ ÓVÁRI ÉVA, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,

MÁNYOKI ATTILA, hosszútávúszó,

MATKOVITS-KRETZ ELEONÓRA, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke,

MÉSZÁROSNÉ PATRIK EDIT, a füzérkomlósi Körzeti Alapszolgáltatási Központ védőnője, Füzérkomlós alpolgármestere,

MIRTSE RÉKA ILONA, táncművész, a Budapesti Operettszínház koreográfus asszisztense,

MOLNÁR D. ERZSÉBET, történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének főiskolai docense,

DR. MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF, történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak egyetemi adjunktusa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának kari kancellárja,

NAGY GÁBOR, a budapesti Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója,

NAGY ZSOLT, népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Népzenei tanszakának brácsatanára, a Dűvő Népzenei Együttes tagja,

DR. OLÁH ANDRÁS IMRE, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar általános és stratégiai dékánhelyettese, az Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet igazgatója, egyetemi docens, a Magyar Ápolástudományi Társaság elnöke,

DR. PÁY ANIKÓ, az Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont Főigazgatói Főosztályának vezetője,

PÉNZES GÉZA, népzenész, zenei szerkesztő,

SERAFIN JÓZSEF, a Baptista Teológiai Akadémia főiskolai docense, egyházi szociális módszertan vezetője,

STADLER ÁRPÁD FERENC, az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,

DR. SZELESTEI TAMÁS, a B. Braun Avitum Kaposvári Dialízisközpontjának orvosigazgatója, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Nephrológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense,

TÓTH VIKTOR, gyémántdiplomás gépészmérnök, okleveles gazdasági mérnök, a Magyar Kosárlabda Szövetség Elnökségének örökös tiszteletbeli tagja,

VARGA-AMÁR LÁSZLÓ, festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának elnöke,

VÁRKONYI BEÁTA, hegedűművész, a Budapesti Operettszínház koncertmestere,

VIRTH BALÁZS, a Magyar Úszó Szövetség válogatottjának edzője,

WALTERNÉ MÜLLER JUDIT, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese,

ZEFFER ANDRÁS, zenész, zeneszerző, előadóművész.

***

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

ANDRÁSI SZABOLCSNÉ, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola igazgatóhelyettese, pedagógusa,

BATA DÉNES SÁNDOR, a Kompolt-Nagyúti Általános Iskola intézményvezetője, pedagógusa,

BEDNAI NIKOLETT, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája,

DEÁK KATALIN, gyógypedagógus, a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola intézményvezető-helyettese,

DR. HERTZKA PÉTER, Budapest Főváros XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgató főorvosa, az Országos Sportegészségügyi Intézet volt főorvosa,

JUHOS-KISS JÁNOS, író, költő,

DR. LADONICZKI ZOLTÁN, a Family Medic Egészségügyi Szolgáltató Bt. orvosa,

MAJOR LEVENTE ISTVÁN, népzenész, az Üsztürü Zenekar alapítója és prímása, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum zenei könyvtárosa,

NAGY PATRICIA MÁRIA, extrém sportoló, hegymászó,

DR. TÓSOKI ERNŐ, extrém sportoló, magashegyi búvár,

DR. NÁNAY MIHÁLY, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára,

NYESTE FERENCNÉ, a Mezőtárkány-Egerfarmosi Általános Iskola intézményvezetője,

PALLAI MARA, a Budapest Bábszínház bábszínésze,

WILLEMSE JOLÁN, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület alelnöke és szociális felelőse.

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANTAL TÜNDE, balettművész, a Magyar Állami Operaház tánckari művésze,

ENGERT JAKABNÉ, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Humánpolitikai Osztályának vezetője, Kecskemét város önkormányzati képviselője,

SUZUKI KIMIYOSHI, harcművész, a Shinbukan Dojo Klub alapítója,

SZALONTAI OTTÓNÉ, a jászszentlászlói Szent László Óvoda és Bölcsőde intézményvezető-helyettese,

SZEGEDI CSABA, operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese,

UJSZÁSZI ANDRÁS DÉNES, az ExperiDance Production Tánckarának táncművésze,

VALISKÓ FERENC, a salgótarjáni Október 23. Emlékfutás főszervezője, a Salgótarjáni Erdély Kör vezetője,

VITÁNYI MÁRIA, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze.

***

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat adott át:

DR. CSZMADIÁNÉ LIPTÁK-PIKÓ MÁRIA, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Közművelődési Osztályának nyugalmazott osztályvezetője, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ önkéntes muzeumpedagógiai koordinátora részére,

MIHÁLY MÁRIA, a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese részére.

---

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült:

DR. KOLTAI ANDRÁS,a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa, Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkára.

---

Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjat vehetett át:

BURMEISTER ERZSÉBET HEDVIG, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum főkönyvtárosa, volt főigazgatója,

NAGY ZOLTÁN, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke.


(Forrás: MTI)

------------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

------------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi sajtóig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA