2017. február 17., péntek

LÉLEKENCIKLOPÉDIA II.

LÉLEKENCIKLOPÉDIA - II. KÖTET- A LÉLEK SZEREPE AZ EMBERISÉG
SZELLEMI FEJLŐDÉSÉBEN - Filozófia, tudomány,
paratudomány

A Lélekenciklopédia négy kötete betekintést nyújt a világ nagy mítoszaiban,
vallásaiban, a filozófiában, a tudományos és a paratudományos gondolkodásban
meglévő lélekfelfogások történetébe. Sajátos tartalma folytán egyedülállónak
tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint
az enciklopédikus szakirodalomban is. Az enciklopédia szócikkei az adott terület lélekábrázolásait, -értelmezéseit bemutató, több oldalt kitevő, érdekes,
olvasmányos, a laikus olvasó számára is érthető tanulmányok.

 


 

,,A Lélekenciklopédia olyan tudástár, amely a lélekre vonatkozó öszszes képzetet ismerteti, illetve ezekkel kapcsolatban a szellem, lehelet, pszichikum, tudat, öntudat, eszmélet, éberség, tudattalan, tudatalatti, test, szív, élet, halál, újjászületés, halhatatlanság, szellemek, démonok, ördögök, túlvilág, égi világ, alvilág fogalmait is interdiszciplináris, sőt, multidiszciplináris (azaz néprajzi, filozófiai, pszichológiai, pszichiátriai, teológiai, antropológiai, természettudományos stb.) szemszögből vizsgálja.

A II. kötet a lélekkel és rokonfogalmaival kapcsolatban álló európai filozófiai rendszereket, természettudományokat és paratudományokat foglalja magába, mely egyszerre tudományos monográfia, tanulmány, referenciaanyag, tankönyv és ismeretterjesztő munka is. A kiváló szerzők, lektorok és szerkesztők munkájának tulajdoníthatóan páratlan, egyedi alkotás, de azért is az, mert a témában nem állnak rendelkezésre hasonló szakkönyvek, tankönyvek, oktatási segédanyagok, jegyzetek vagy elektronikus források. Ennek megfelelően általános műveltséget formáló és pedagógiai hatékonysága kiemelkedő, mivel érdekes, olvasmányos, leíró jellege folytán az olvasó figyelmét leköti, ugyanakkor megragadó stílusban oktat, közvetít új ismereteket, információt mind a szakember, mind pedig a nem szakértő számára is.

A Lélekenciklopédiát emiatt az egyetemeken, kutatóintézeteken, vallási felekezeteken kívül még az emberiség csodálatos kultúrája iránt érdeklődő Olvasó figyelmébe is ajánlom.”

Simon-Székely Attila (főszerkesztő, 2016.)


(Forrás: Gondolat Kiadó)


--------------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

--------------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi ig. szám: R-1649)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 









































 
 


 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm!


    Tisztelettel üdvözöli a szerző:

    Polgár Julianna
    (szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
    főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
    GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
    budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)
    tag - Magyar Újságírók Közössége - nemzetközi ig. szám: R-1649)

    VálaszTörlés