2016. október 23., vasárnap

II. MET-ÉSZ TALÁLKOZÓ

II. MET-ÉSZ TALÁLKOZÓ
 
2016. október 22-én már második alkalommal rendezték meg a MET-ÉSZ találkozót.
A rendezvény moderátora Tóth Tamás, népszerű TV-s meteorológus volt.

 




A rendezvényen bemutatásra került az Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriumának kertjében található – idén júniusban átadott –, Ambrózy Pál nevét viselő, meteorológiai tanösvény, ahol a MET-ÉSZ észlelők megismerkedhettek a meteorológiai műszerek múltjával, jelenével és jövőjével.

A kertben létrehozott, pár száz méteres tanösvény a meteorológiai műszerek gazdag világában kalauzolja el a látogatókat, bemutatva a tudomány történetének egyes korszakaiban használt, illetve a ma használatos, legmodernebb meteorológiai műszereket. A séta során olyan hagyományos eszközök is bemutatásra kerültek, mint a hőmérőház, a Fuess-rendszerű szélíró, vagy az ombrográf, azaz a csapadékíró.

Az ösvény érdekes pontja a rádiószondázó állomás, ahol napi két alkalommal operatívan végeznek magas-légköri méréseket, melyből a déli felszállást MET-ÉSZ észlelőinkkel közösen végezzük el. A helyszín kiemelkedő jelentőségű létesítménye a légkörfizikai mérőtorony, ahol 1967 óta folynak magas-légköri ózonmérések és sugárzásmérések.

Mindemellett megtekinthető a legkorszerűbb technikai elvárásoknak megfelelő automata állomás, és találkozhatunk a távérzékelési mérések minden típusával.

A megnyitót követően Dohány Rita (Automata adatok ellenőrzése és javítása), Nagy József (Az állomáshálózat fejlődése a 90'-es évektől napjainkig), Gili Balázs (Földfelszíni meteorológiai mérőműszerek napjainkban), Molnár Károly (Jégeső elhárítás a gyakorlatban), Kerékgyártó Róbert (Töbrök titkai a Bükkben), Suhai György (Megvalósult és tervezett informatikai fejlesztések a minőségi észlelés érdekében) vetített-képes előadásait hallgathatta meg a nagyszámú közönség.

Az elnöki zárszó után a MET-ÉSZ fórum (kérdések és válaszok) órája következett.
 
A szondázás már terepmunka volt, amelynél a szélerősséget mérték az OMSZ munkatársai. A hatalmasra fújható, fehér luftballon hamar parányi, majd láthatatlan lett a ragyogó, felhőtlen, kék égen!

Az Ambrózy Pál Meteorológiai Tanösvény bejárásával az összes mérőeszközt, ill. azok használatát megismerhették az érdeklődők.


(Forrás: MET-ÉSZ)


----------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

----------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 
 




































































































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése