2016. október 25., kedd

AZ ÉV PINCÉSZETE - 2016.

TOKAJ-HEGYALJAI LETT AZ ÉV PINCÉSZETE

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén
,,Az Év Pincészete", a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa,
a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.



 

,,Az Év Pincészete” címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért az adott évben.

A 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adják át, a program szervezője a kezdetektől fogva a Bacchus Arts Stúdió.

Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is.

A borház filozófiájának fontos része, hogy nagyra becsülik Tokaj-Hegyalja tradícióit. ,,Tisztában vagyunk vele, hogy elődeink sokat elértek, és azt is tudjuk, hogy ezeket a hagyományokat kell újra éleszteni és tovább adni. Tradíció, érték, egyediség, egyensúly - ezek fejezik ki hitvallásunkat!” - tette hozzá.

A Patricius Borházat a Kékessy család alapította, amely a tizenhetedik századig visszanyúló szőlészeti és borászati hagyományokkal rendelkezik a tokaji borvidéken. A társaság szőlőbirtokai öt település határában, 85 hektáron, 7 dűlőben találhatóak. A pincészet 2013-ban megkapta a ,,Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet.

Mint Molnár Péter közölte: a birtokszerkezet kialakítása nagyon tudatosan történt, a Kékessy-család a sokszínűség és a gazdag talaj adottságok miatt választotta a több száz éves, első osztályú dűlőket. A termőterületeken egyaránt vannak fiatal és idős szőlőtőkék, a térség szőlőfajtáinak nagy része - a furmint, a hárslevelű, a sárga muskotály, a zéta és a kövérszőlő - szintén megtalálható.

A birtokigazgató szólt arról is, hogy a szőlő feldolgozásakor gravitációs technológiát alkalmaznak, amely a ,,legkíméletesebb" technológia, és lehetővé teszi a szőlőben termett értékek megőrzését, megőrződik a bor gyümölcsössége, hagyják érvényesülni a talajból származó ásványosságot. A borház borai Európa és a tengerentúl számos országába eljutnak.

A borház értékesítési nettó árbevétele 319 millió forint volt 2015-ben, jóval meghaladva az előző év 251 millió forintos bevételt. Ebből az export-bevétel csaknem 77 millió forintot tett ki. A 300 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 2015-re 9,5 millió forint nyereséget számolt el, a megelőző év 24 milliós vesztesége után. Saját tőkéje 2015-ben 226 millió forint volt.



(Forrás: MTI)

----------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

----------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
 









































































































































 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése