2016. szeptember 27., kedd

BENYOVSZKY 275. – KONFERENCIA, KIÁLLÍTÁS ÉS GÁLAEST

275 éve született Benyovszky Móric.
Az egyik leghíresebb magyar világutazó, a hajós és katona,
az indiai-óceáni szigetvilág
első európai uralkodója 1741. szeptember 20-án született.


A kiállítás anyagát az OSZK gyűjteményében őrzött, Benyovszkyval kapcsolatos dokumentumok adják, így elsősorban Jókai Mór 1888-ban megjelent, Benyovszky életrajzának díszkötetes, első kiadása és az abból kimásolt, ritkán látható mellékletek. Így például jól olvasható nagyításban lett kitéve a kis, 11 éves Benyovszkynak édesapjához kézzel írott levele, valamint Benyovszky édesanyjának, Révay Rózának férjéhez intézett sorai.

Benyovszky Móric családfája egészen a 20. század elején született leszármazottakig levezetve látható, külön érdekesség, hogy a család szíves kölcsönzése folytán egyszerre láthatóak Benyovszky két leánygyermekének, Zsófiának és Rózának festményeiről készült fényképek.

Benyovszky több emlékiratot is írt, ezek korabeli és modern kiadásai egyaránt kiállításra kerültek, valamint különös hangsúlyt helyeztünk arra, hogy megmutassuk, halála óta milyen sok versnek, regénynek, képregénynek, útleírásnak volt ihletője e színes történelmi személyiség.

A kiállítást az 1790-es évek elején világszerte megjelent Benyovszky-kötetek metszetmásolatai díszítik, melyek a madagaszkári bennszülöttek életét mutatják be.

A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója 1741. szeptember 20-án született. Az elmúlt évszázadokban születési éve és tevékenységei vonatkozásában is adódtak bizonytalanságok, azonban a tudományos kutatás számos, legendák szülte pontatlanságot igyekszik helyreigazítani.

Benyovszky mindössze 45 évet élt (1741–1786). Európa-szerte ismert, tisztelt, helyenként vitatott, ám sokak által csodált életművét a XVIII. századi történelem említésre méltó részének tekintik. Magukénak tartják a szlovákok, nemzeti hősként tekintenek rá a lengyelek. A francia uralkodóház jegyzett vállalkozójának számított, Oroszországban egykori kiáltványát és sakkmegoldásait is megőrizték. A mai szóhasználattal „világfinak” nevezett Benyovszky Móric – magyar volt. Ezt a tudományos kutatások és saját feljegyzései alapján is kétséget kizáróan mondhatjuk. Emlékének ápolására 2003-ban társaság alakult Magyarországon, az idei esztendőben pedig, miután nemcsak a születési éve, hanem halála 230. évfordulójára kapcsán is emlékezhetünk, Magyarországon emlékbizottság alakult nemzeti kulturális intézmények, tudósok, emlékápolók részvételével.

A 2016. szeptember 26-i budapesti nemzetközi Benyovszky (zártkörű) konferencia és kiállítás, valamint a Benyovszky Gálaest a Benyovszky Társaság kezdeményezésére jött létre. Résztvevői tudósok, kutatók, közéleti személyiségek, művészek, emlékápolók itthonról és határainkon túlról: Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Madagaszkárról. A konferencia összefoglalja Benyovszky Móric életének máig szóló tanulságait: négy világrészen szerzett tapasztalataival és ismeretanyagával mesze túlnő az őt értékelők többségén.

A Benyovszky Móric emlékének ápolására alakult emlékbizottság fővédnöke Szőcs Géza, védnöke Hoppál Péter, társelnöke G. Németh György.

A tanácskozást követően a Pesti Vigadóban rendeztek gálakoncertet, ahol - többek között - részletek hangzottak el a Benyovszky-musicalből.



(Forrás: mti.hu, oszk.hu, www.benyovszky.hu)


----------------------------------------------------

(Fotó: Polgár Julianna (JulCSIllag-fotó®))

----------------------------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA





























 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése