2016. május 5., csütörtök

AZ MTA 187. RENDES KÖZGYŰLÉSE

AZ MTA 187. RENDES KÖZGYŰLÉSE

A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot - jelentette be Orbán Viktor.

 

 



Európa századokon át volt a világ vezető politikai és gazdasági hatalma, de mintha elfelejtette volna, minek köszönhette ezt a versenyelőnyét - mondta a kormányfő a Magyar Tudományos Akadémia 187. rendes közgyűlésén, hangsúlyozva: ehhez leginkább a tudomány és politika szövetsége kellett.

Orbán Viktor elmondása szerint a két terület is akkor léphet előre, ha együtt halad, ezért a magyar tudomány jövője, minősége Magyarországon politikai ügy: nem párt-, hanem nemzetpolitikai ügy - hangsúlyozta. Mint emlékeztetett, Magyarország nem rendelkezik nukleáris arzenállal, nagy olajkinccsel, százmilliós népességgel, de sajátos észjárással, komoly tudományos tradícióval igen.

A mai világban késhegyre menő küzdelem zajlik a tudós emberfőkért - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki szerint ma már nemcsak nyugaton, de keleten is olyan kutatási feltételeket teremtettek, amelyek mágnesként vonzzák a tehetséges kutatókat. A magyar kormány és az MTA ebbe a szellemileg alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe nem törődik bele - tette hozzá.

Orbán Viktor köszönetet mondott az Akadémiának, amiért meghirdették a Lendület kutatóprogramot, amely 2009-ben 5 kutatócsoporttal és 500 millió forintos támogatással indult, mára pedig a kutatócsoportok száma és a támogatás is megsokszorozódott. Beszámolója szerint a kormány évekkel ezelőtt szövetséget kötött az MTA-val, ennek köszönhető, hogy 9,5 milliárd forint támogatásból felépülhetett a Természettudományi Kutatóközpont (TTKK) új épülete, míg a CERN-Wigner Adatközponthoz 8,5 milliárddal járult hozzá a kormány, a Nemzeti Agykutatási Programra pedig 2014-2017 között 12 milliárdot fordít. Ezen programok mellett a költségvetésből a 2010-es 1 százalékról 2016-ra 1,4 százalékra nőtt a kutatásra szánt forrás.

Mint felidézte, 2008-ban Magyarország pénzügyileg összeomlott, és - noha mára visszafizette IMF-hiteleit - államadósságát ma is csökkentenie kell. Mindezt figyelembe véve, a kutatástámogatás növekedése elismerésre méltónak mondható - jegyezte meg, hozzátéve: a tudományra fordított összegek jó befektetésnek bizonyultak.

Orbán Viktor közölte: a kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legversenyképesebb országa legyen, 2020-ig ezért 1200 milliárd forintot terveznek kutatásra, fejlesztésre és innovációra költeni. Ez a támogatás már a GDP 1,8 százalékát jelenti, ami megközelíti az EU 1,9 százalékos átlagát - fűzte hozzá.

A miniszterelnök beszámolt arról, hogy Lovász Lászlóval, az MTA elnökével a közgyűlés megnyitása előtt megegyeztek: a kormány a jövőben is támogatni fogja az akadémia kutatóprogramjait.

Orbán Viktor üdvözölte, hogy az MTA a közeljövőben a víztudomány, az agrárinnováció és a szakmódszertan területén tervez jelentős előrelépéseket tenni, és figyelmeztetett: a következő időszak egyik legnagyobb kihívása a Kárpát-medence számára a klímaváltozás lesz.


(Forrás: MTI)

---------------------------------

(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

---------------------------------

(Szerző/Leközlő:


Polgár Julianna
(szerk.- és fotórip., könyvtáros - volt Duna TV, MTI – gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése