2015. január 9., péntek

150 ÉVES A VIGADÓ!

A Magyar Művészeti Akadémia székházaként működő Pesti Vigadó idén ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját, amelyre a köztestület „150 éves a Vigadó” programsorozatával készül, jelentette be Fekete György, az MMA elnöke és Juhász Judit, az MMA szóvivője Budapesten, 2015.01.09-én, a Vigadóban.

 


Az első nyilvános táncmulatságot 1865 januárjában tartották a Feszl Frigyes tervezte épületben, amit majd csak egy hónap elteltével, február végén adtak át hivatalosan a város számára. Az épület elődjét, a Redoute-ot és a Vigadót is a táncmulatságok helyszínéül szánták alkotóik, hiszen akkoriban nem volt Pest városának megfelelő méretű bálterme, amelyet a Vigadó megnyitása az 1865. évi báli szezon nyitányára megoldott.

A többfunkciós alkalmazhatóság természetesen már az első években előnyt jelentett – rövid időn belül a kor legsikeresebb nemzetközi zeneszerzői is felléptek a Díszteremben, öregbítve a Vigadó és Magyarország hírnevét. A ma is összművészeti központként működő Vigadóban - Európában egyedüliként - hat művészeti ág egy napon, egy időben lehet jelen. Az épületben a történelmi terek mellett rendelkezésre állnak azok a produkciós helyszínek - konferenciaterem, koncertterem, kiállító helyiségek, könyvtár, kamaraszínház terem - is, amelyeknek köszönhetően - a magas színvonalú műemléki helyreállítás után - a Vigadó újra beléphetett a főváros és az ország legfontosabb, kulturális színterei közé.

A Magyar Művészeti Akadémia büszke arra, hogy a jubileumhoz kötődően hozzájárulhat a Vigadó gazdag múltjának öregbítéséhez. Ahogyan 1865-ben egy hónapon keresztül ünnepelték a megnyitást, úgy erre emlékezve, idén a köztestület is ezen időszakban készül az átadás kerek évfordulójának megünneplésére.

Bővebb információ: http://vigado.hu/150-eves-a-vigado/

(Képek az újjáépült Vigadóról (Fotó: JulCSIllag-fotó®):
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10201595187232657.1073741844.1567426487&type=1&l=4e053fc8ff)

(Forrás: Vigadó - Kommunikációs Csoport)

--------------------------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Szerző/Leközlő:
 

Polgár Julianna

(szerkesztő- és fotóriporter - volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
sajtóreferens - TIT Stúdió Egyesület - www.tit.hu
főszerkesztő - POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com)


_______________________________________________________________


POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA
A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL ÉS A VIGADÓRÓL
 
 

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése