2014. október 30., csütörtök

MKB ÖSZTÖNDÍJPROGRAM

Már húszan jutottak diplomához az MKB Ösztöndíjprogrammal

Az idén végzett diákkal együtt húszra nőtt azok száma, akik felsőfokú képesítést vagy szakmát szereztek az MKB Bank ösztöndíjának segítségével. Utóbbira továbbra is sokszoros a túljelentkezés.




Az ebben az évben megüresedett tizenkilenc helyre csaknem kétszáz érvényes pályázat érkezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz (NGYSZ), amellyel közösen 1997 óta működteti az MKB Bank a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek és fiatalok tanulmányait elősegítő ösztöndíjprogramját.

A kezdeményezésnek minden tanévben száz, kiemelkedő szellemi képességű, de szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és ifjú a haszonélvezője. Közülük minden negyedik valamelyik felsőfokú oktatási intézmény hallgatója. Az idei végzett a Pannon Egyetem számviteli mesterszakán szerzett diplomát, az ösztöndíjat pedig 1998 óta kapja. Vele már húsztagú az MKB ösztöndíjasok klubja, amelynek tagságában közgazdászok, mérnökök és orvosok mellett régész, informatikus és táncművész is akad.

A bank társadalmi felelősségvállalási tevékenységének alappillérét jelentő ösztöndíjprogram mellett, amelynek segítségével az első ösztöndíjas még 2007-ben vehette át a diplomáját, a bank és az NGYSZ együttműködésének a karácsonyi gyermekgála is része. Immár tizennyolc éves hagyomány, hogy karácsony előtt az MKB Bank 1200, nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket hív meg - az MKB Karácsonyi Gyermekgála keretében - a fővárosi Operaházba, a Diótörő mesebalettre. Az előadással, az ünnepi ajándékokkal és finomságokkal a bank igyekszik szebbé, gazdagabbá, felejthetetlenebbé tenni a karácsonyt – a kezdetek óta csaknem 22 ezer gyermek számára.



(Szövegforrás és további információ:

Hegedűs Viktória és Pethő Zsófia                                

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat                         
Tel: +36 1 475 70 12 és 475 70 27                                
Mobil: +36 30 827 31 06 és + 36 30 436 37 67            
e-mail: hegedus.viktoria@gyermekmento.hu               
petho@gyermekmento.hu                                             

---

Rubovszky Éva

MKB Bank
Tel: +36 1 268 72 33
Fax: +36 1 268 83 83
e-mail: rubovszky.eva@mkb.hu
sajto@mkb.hu)


--------------------------------------------------------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

POLGÁR JULIANNA KÉPRIPORTJA AZ MKB ÖSZTÖNDÍJPROGRAMRÓL
 













































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése