2014. augusztus 15., péntek

A MAGYAR FÉRFICSAPAT EZÜSTÉRME A NORVÉG SAKKOLIMPIÁN!


A magyar férficsapat nagy izgalmak után ezüstérmet szerzett a norvégiai Tromsőben rendezett sakkolimpián. A győzelem a veretlen kínaiaké lett.

 



A Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Rapport Richárd, Polgár Judit összeállítású együttes a csütörtöki zárófordulóban - az utóbbi játékos nélkül - 2-2-es döntetlent játszott az ukránokkal, így 17 ponttal fejezte be szereplését. Ugyanennyi pontot gyűjtött az orosz, az indiai és az azeri válogatott is, de a számolgatások végén kiderült: a segédpontoknak köszönhetően a magyaroké a második hely.

Lékó Péterék - akik hét győzelmet arattak, s három döntetlen mellett mindössze egyszer kaptak ki - legutóbb 2002-ben Bledben szereztek érmet, akkor is ezüstöt.

"Nehéz és kemény verseny volt, de erre számítottunk. Végig az élbolyban voltunk, így teljesen megérdemelten végeztünk a második helyen" - értékelt az MTI-nek Horváth Tamás szövetségi kapitány, aki a 9. fordulóban Izrael ellen elért 3-1-es győzelmet nevezte kulcsfontosságúnak. "Minden olimpián van olyan csapat, amelyik a végén jól hajrázva a semmiből kerül a dobogóra, ezúttal India volt ez, de szerencsére nem volt igazságtalan velünk a sors és a segédpontok nekünk kedveztek".

A szakvezető senkit nem akart külön kiemelni a csapatából, mert ahogy fogalmazott, ez tényleg egy igazi csapat, amelyben ötéves kapitánykodása során sosem voltak belső feszültségek és villongások. Balogh Csaba teljesítményére viszont felhívta a figyelmet a tekintetben, hogy a második táblán játszók között szintén ezüstérmet nyert.

Polgár Judit visszavonulásáról úgy nyilatkozott, hogy ő tudott minden idők legjobb női játékosának tervéről, de a csapattársak nem. Hozzátette ugyanakkor: a sportág legendás alakja hagyott magának egy kiskaput, mert amennyiben a válogatott szakvezetése számítana rá a jövőben, akkor elgondolkodna azon, hogy ismét asztalhoz üljön.

A kapitány szót ejtett az újonc Rapport Richárdról is, aki szerinte eleinte szétesetten játszott, de aztán magára talált és sorozatos győzelmeivel nyerőembernek bizonyult. Az éltáblás Lékóról azt mondta, hogy ő a legjobb játékosok ellen szokott küzdeni és a stílusa nagyon óvatos, amikor pedig esetleg egy kicsit könnyebb ellenféllel találkozik, nem könnyű váltania, hogy több kockázatot vállaljon, ezért történhetett, hogy egyetlen sikert aratott.

A magyar női csapat - hat győzelemmel és öt vereséggel - a 45. helyen végzett Tromsőben. A nők versenyét Oroszország válogatottja nyerte.
A férfiak versenyében 177, a nőknél 136 válogatott indult.

Férfiak (nyílt kategória):
A végeredmény: 1. Kína 19 pont, 2. Magyarország 17, 3. India 17, 4. Oroszország 17, 5. Azerbajdzsán 17, 6. Ukrajna 16

Nők:
A végeredmény: 1. Oroszország 20, 2. Kína 18, 3. Ukrajna 18, ... 45. Magyarország 12

Ez a viadal történetének 12. magyar érme a nyílt kategóriában.

A férfi válogatott medálgyűjteménye három aranyból, immár hét ezüstből és két bronzból áll, ezzel az örökrangsor harmadik helyét foglalja el a Szovjetunió eredményeit is magáénak tudó Oroszország, illetve az Egyesült Államok mögött.

A legutóbbi, érmes magyar férfi csapat 2002-ben, Bledben szintén másodikként zárt, az akkori hatfős együttesből három játékos, Lékó, Almási és Polgár ezúttal is tagja volt a válogatottnak.

A nőknél eddig két arany-, öt ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyarok, a legutóbbi győzelem 1990-ben született, a legutóbbi dobogós helyezés pedig 1994-ben volt, egy második hely.



(Forrás: MTI)

--------------------------------


(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése