2014. február 21., péntek

MAGYAR KORTÁRS FILMEK MAGYAROKRÓL

Magyar kortárs filmek magyarokról
Tíz újabb ismeretterjesztő film készülhet el a Médiatanács Kollányi-pályázatán

A Médiatanács ma közzétette honlapján a 2013-as Kollányi Ágoston-pályázat harmadik fordulójában nyertessé nyilvánított tíz ismeretterjesztőfilm-terv listáját. A nézők többek között megismerkedhetnek majd a képernyőn az ÁVH gazdasági bűncselekményeivel, Makovecz Imre építész életművével és a magyar fizikusok munkájáról a CERN genfi kutatóközpontjában.
 

Kollányi Ágoston (fotó: mecenatura.mediatanacs.hu)

 
A Médiatanács keddi ülésén összesen 83 millió forint támogatásról döntött az ismeretterjesztő filmek gyártását finanszírozó 2013-as Kollányi Ágoston-pályázat harmadik fordulójában a Magyar Média Mecenatúra programon belül. A tíz nyertes pályázónak 2015. március 31-ig kell elkészíteni filmjeiket, ezeket a közszolgálati televíziók 2015. szeptember végéig mutatják be nézőiknek.
 
 

Jankovics Marcell előad A Kultúra Napján 2014-ben (Fotó: JulCSIllag-fotó®)

 
A történelmi témájú támogatott filmtervek között található Jankovics Marcell Szent Istvánról szóló epizódja a magyar szentek sorozatban. A közelmúlt titkai tárulnak fel Tősér Ádám új filmjében, amely az egyébként sokat kutatott ÁVH eddig ismeretlen oldalát világítja meg: a szervezet fennállása alatt a pénzmosásokkal, zsarolásokkal, bankletétek, ingó és ingatlanvagyonok illegális megszerzésével gazdasági bűncselekmények sorát követte el. Katona Zsuzsa rendező egy személyes történeten keresztül dokumentálja a II. világháborúban nyugati hadifogságba esett magyarok sorsát.

A természettudományi ismeretek terjesztésében az egyik nyertes pályázat Mosonyi Szabolcs háromrészes alkotása, amelyben az emberi beavatkozás természetre gyakorolt hatását ismerjük meg: hogyan segít a háziasított bivaly az őshonos vegetáció elterjesztésében, milyen lakhatási gondokkal küzdenek a denevérek, és mit lehet tenni, hogy a gyöngybagoly fészkelőhelye és a templomtorony is egyaránt épségben maradjon? Antal József rendezésében a nemzetközileg is elismert magyar részecskefizikusok CERN-kutatóközpontban végzett munkájáról készül ismertető film készül majd.

Művészeti tárgyú filmalkotás lesz Dala István szinopszisából, amelyben Andrássy Gyula monumentális lovasszobrának újjászületését követhetik nyomon a tévénézők. Dárday István és Szalai Györgyi háromrészes sorozata Makovecz Imre szakmai életútjának eseményeit és az organikus építészetet járja körül.
 
 


Makovecz Imre a Polgárok Házában (Fotó: JulCSIllag-fotó®)
 

Határon túli vidékekről szóló filmek is szerepelnek a díjazottak között. Lukács Csaba és Farkas Antal kétrészes sorozatban ismerteti a székelyföldi régészeti kutatásokat. Bakos Katalin filmje párhuzamba állítja a jelenlegi székelyföldi állapotokat az európai autonómiák helyzetével. Lerner János négyévszakos természetfilmben mutatja be az erdélyi Vargyas-szoros élővilágát.

A pályázati eredmények elérhetőek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapján. A Médiatanács eddig a Kollányi Ágoston-pályázat első fordulójában 15 filmet összesen 106 millió forinttal, a második fordulóban 9 filmet 74 millió forinttal támogatott.



Budapest, 2014. február 21.

(Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - Kommunikációs Igazgatóság)

---------------------------------------


(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
alapító-főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése