2013. december 2., hétfő

MIKULÁSFALVA - 18. ORSZÁGOS MIKULÁS FESZTIVÁL

18. Országos Mikulás Fesztivál
Mikulásfalva (Nagykarácsony település)

Az első Adventi Gyertyagyújtás Ünnepe

2013. december 1-jén, vasárnap 11:30-tól adventi hangulat járta át Mikulásfalva mesés birodalmát. Advent első vasárnapján a nagykarácsonyi fesztiválvárosban a már megszokott, kedvelt Mikulás programok – Mikulásház, Jóság kútja, Rénszarvas-simogató, Ugrálda, Népi játszóház - kiegészültek, hogy december 22-ig teljes ünnepi pompában várják az érdeklődőket.
 
 


December 1-jén nyitotta meg kapuit a Szeretetposta, az egész alakos bábokkal kialakított jelmezes Betlehem és a Megyék Karácsonyfája elnevezésű program is. Az ünnep hangulatáról a mézeskalács illat, néhány kézműves pavilon, koncert- és bábelőadások gondoskodtak.

A Magyar Posta régi hagyományaként bemutatta a karácsonyi bélyegeket, valamint a 4 különböző grafikával ellátott bélyegzőit, melyek az adventi időszakban hetente változnak majd és rákerülnek minden olyan küldeményre, amelyet előzetes kérés alapján a nagykarácsonyi Szeretetpostán keresztül továbbítanak a címzetteknek. A Vásár téren 14 órától ünnepi beszédet mondott L. Simon László kormánybiztos és Varga Gábor országgyűlési képviselő, Scheier Zsolt Nagykarácsony polgármestere, valamint Molnár Róbert a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese. Ezt követően az Adventi Koszorú első gyertyáját a Magyar Mikulás gyújtotta meg Mikulásfalván, Nagykarácsony településen. Az ünnepi rendezvényt a gyerekek betlehemes játéka zárta.
 
 

 
December 6-7-8-án Mikulás-napi ünnepség veszi kezdetét, a fellépők között szerepel a Kaláka együttes, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, de a Görömbő Kompánia is, hogy élőzenés, népi szokásokat bemutató Mikulás váró és Betlehemes előadásaikkal szórakoztassanak, kicsiket és nagyokat egyaránt.


Részletesen a programokról:

Ismét megnyílt Nagykarácsonyban a Szeretetposta. A Magyar Posta immár 25. alkalommal várja kis és nagy ügyfeleit, hogy karácsonyi bélyegzővel láthassa el a leveleket, a képeslapokat. Az adventi időszakban feladott küldeményeknél ügyfeleik az ország minden postáján kérhetik az úgynevezett „Karácsonyi Posta” jelzőt, amely annyit jelent, hogy a képeslapokat, leveleket a Posta Nagykarácsonyba továbbítja, ahol hetente változó grafikájú, díszes bélyegzőlenyomattal látják el a küldeményeket.

A Magyar Posta karácsonyi forgalmi bélyeget bocsátott ki az ünnep tiszteletére. Idén három címlet (öntapadós, egyedi stancolásban 85 forint, 110 forint és 140 forint címletben) került forgalomba. A bélyegképeken mézeskalács motívumok láthatóak. A filatéliai újdonság Baticz Barnabás tervei alapján a CODEX Értékpapírnyomdában készült.

Bemutatásra kerültek a Megyék Karácsonyfái, amelyeken az adott régióból érkező gyerekek otthonról hozott, illetve a helyszínen készített karácsonyi díszeket helyezhetnek el, hogy december 22-én, Mikulásfalva zárónapján mind a 19 fenyőfa csodálatos pompájában tündökölhessen. Megtekinthető Nagykarácsony szabadtéri Betleheme, amely gyönyörű, ember nagyságú, varrott ruhás bábokkal készül el az eseményre. A Mikulásház és a Játszóház között az Adventi Vásár is megnyílt, mely különféle kézzel készített meglepetésekkel és érdekességekkel várja a látogatókat.

Az ide érkező gyermekek és gyermeklelkű felnőttek bebocsátást nyerhetnek a Mikulásházba, a Mikulás dolgozószobájába, elmondhatják kívánságaikat. A már jól ismert Jóság Kútjába belesúghatják titkos rossz cselekedeteiket, hogy mindazt ott hagyva igenis méltó várományosai legyenek a Mikulás ajándékának. Az udvaron találkozhatnak a Szánhúzó Szarvasokkal és kipróbálhatják az Ajándékládikákat, ahol a gyerekek megunt, de másnak oly kedves játékai cserélnek gazdát.
 

 
A Játszóházban kézműves foglalkozások, népi játékok segítenek a kicsiknek és nagyoknak az ünnepekre hangolódásban. Mikulásváró gyermekkoncert, ugráló-élménybirodalom és Mikulásfalva igazi kisgőzös mozdonya is különleges élményt kínál.


Adománygyűjtés

Mikulásfalva szervezői december 6-ára és december 10-ére meghívták a Világítótorony Alapítvány, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány által felkarolt gyermekeket és a Hajléktalan Óvoda lakóit, akiket nemcsak vendégül látnak, hanem adománygyűjtést is szerveznek részükre.
 
Játékokat, könyveket, fejlesztő eszközöket gyűjtenek Nagykarácsonyban, a beérkezett felajánlásokat pedig az Alapítvány koordinációjában szétosztják kórházak gyerekosztályain, fogyatékkal élők intézeteiben, nevelőotthonokban, nehéz körülmények között élő családoknál. A mesebeli, jóságos és ajándékokkal érkező Mikulás szebbé varázsolhatja ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait, legendás alakja pedig segíti a szolidaritás kifejezését, valamint hozzájárul a pozitív közösségi üzenetek közvetítéséhez.

Mikulásfalva november 15-től egészen december 22-ig várja a családokat, gyerekcsoportokat az egész ország területéről. Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományőrző és hagyományápoló tematikus Mikulás Fesztiválra hozzávetőlegesen húszezer vendéget várnak. A kezdeményezés alapja a Szeretetposta volt, mikor is az adventi levelek tízezer szám érkeztek a Magyar Posta jóvoltából Nagykarácsony településen keresztül, hogy adventi bélyegzővel ellátva repítsék tovább a jókívánságokat. Azóta minden évben zsákszámra érkeznek a levelek a gyerekektől a Magyar Mikuláshoz is, nemcsak itthonról, hanem Oroszországból, Finnországból, de még Amerikából is.

 

 
sajtófőnök:                                                                          

Tibenszky Moni Lisa                                                                                      
06/20-583-88-52                                                                   
monilisa@shortcut.hu                                                            


sajtókoordinátor:

Vargacz Alexandra   
06/20-358-66-12
alexandra.vargacz@shortcut.hu


-----------------------------------------------------------------------------------------


(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése