2013. november 27., szerda

TUDOMÁNY VILÁGFÓRUM - RIO DE JANEIRÓBAN

Száz ország tudósa, döntéshozója és tudománydiplomáciai szakértője tanácskozik Rio de Janeiróban a Tudomány Világfórumán

A tudománynak az emberiség előtt álló kihívások megoldását elősegítő értékteremtő hozzájárulásáról kezdett tanácskozást mintegy száz ország tudósa, döntéshozója és tudománydiplomáciai vezetője Rio de Janeiróban, a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére a világ legbefolyásosabb tudományos világszervezeteinek közös erőfeszítéseként létrejött World Science Forum-on. A Pálinkás József akadémiai elnök javaslata nyomán világkörüli útra indult, budapesti kötődésű találkozó résztvevői hétfő reggeltől hat plenáris és tizenkét tudományos, illetve parlamenti szekcióban cserélnek eszmét tudományetikai, oktatási, valamint tudománypolitikai kérdésekről.



A nagyszabású rendezvénysorozat vasárnap, a Theatro Municipal színházban rendezett látványos nyitóünnepséggel kezdődött, amelyen Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke vázolta a Tudomány Világfóruma előtt álló feladatokat. Az egybegyűlteket videoüzenetben köszöntötte Áder János köztársasági elnök.

Vasárnap ülésezett a WSF Irányító Testülete, amelyen egyhangú szavazással döntöttek a 2017-es World Science Forum helyszínéről. A döntés értelmében a rendezés jogát a Jordan Hasemita Királyság kapta.

A gazdag programsorozaton a szakmai munka az ,,Egyenlőtlenségek mint a globális fenntarthatóságot akadályozó tényezők" című plenáris szekcióban kezdődött. A további üléseken szó lesz a felelős tudománypolitikáról mint a nemzetek és a világ jövőjét meghatározó alapvető tényezőről, a tudományos kutatás és a kutatói viselkedés szabályairól, a fenntartható gazdálkodás feltételeiről, valamint a felsőoktatásnak a tudomány új korszakában betöltött szerepéről is. Pálinkás József, az MTA és a WSF elnöke lesz a levezető elnöke a hatodik szekció ülésének, amelynek témája a tudomány megkerülhetetlen szerepe az innovációban.

Zsúfolt hivatalos programja mellett az MTA elnöke magyar egyetemistákkal is találkozott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem diákjai egy, a hallgatói mobilitást elősegítő, brazil kormányprogram keretében látogattak a dél-amerikai országba. Mint az egyetemisták Pálinkás Józsefnek elmondták, a Világfórumon széles körű elismerés övezi Magyarországot, a magyar tudományosságot és tudománydiplomáciát.

A Tudomány Világfóruma eddigi öt rendezvényének helyet adó magyar főváros hangulatát varázsolták Rio de Janeiróba a vasárnap kezdődő World Science Forum magyar standjának megalkotói. A Széchenyi-lánchidat ábrázoló installáció nagy sikert aratott a világ csaknem száz országából érkezett résztvevők körében. Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója jelezte, hogy a rendezvény után szeretné azt az ENSZ üvegpalotájában is bemutatni.
 
 
(Forrás: MTA)
 
-------------------------------------------------------
(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő- és fotóriporter – volt Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése