2013. április 12., péntek

Budapesti Vidám Park: Elkezdődött a visszaszámlálás




Budapesti Vidám Park: Elkezdődött a visszaszámlálás


Közel 175 nap múlva véget ér az idén 175 éves „Budapesti Vidámság”.
 

 



Bár a Budapesti Vidám Park története lezárul, a vidámság „örök darab”, ebben a szellemben és persze a nosztalgia jegyében várja látogatóit egész évben a Városliget legendás látványossága.

A mai Vidám Park elődei közül a Vurstli 175 éve, az Angol Park pedig csaknem 100 éve létezik az idén épp 200 éves születésnapját ünneplő Városligetben. A létesítmény őseit végül 1950 tavaszán egyesítették és államosították, ezt követően kapta a Vidám Park nevet.

Évfordulóból tehát nincs hiány, a sokszínű történelmet és a Parkról szóló érdekességeket egy most nyíló, állandó kiállítás gyűjti csokorba, melyet szeptember végéig a Körhinta csarnokában tekinthet meg a nagyérdemű. Emellett a Park közel két évszázados múltját feldolgozó, képes emlékkönyv is készült, amelyben a látogatók saját fotóinak, megsárgult belépőinek is méltó helye lehet.
 
 
 
 
 
Itt található Európa legrégebbi, Europa Nostra-díjas, lovas Körhintája (1906), a szintén műemlék Barlangvasút és Európa leghosszabb favázas hullámvasútja is, mely több mint 90 éve nyílt meg.
 
 
 
 

A matuzsálemek és a megszokott hajmeresztő játékok mellett sok meglepetést tartogat az utolsó évad, köztük egy Vidámságvásárt is, ahol az egyedi csecsebecsék szerelmesei, a hasznos és környezetbarát holmik hívei, kicsik és nagyok, éhesek és szomjasak egyaránt találhatnak kedvükre való portékát.

Most sem árt időben egyeztetni az osztályfőnökkel, hiszen iskolai csoportokat is szívesen lát a mókatár, és úgy tűnik ez lesz az utolsó alkalom, hogy együtt üljön Óriáskerékre az „első bé”.

A májusi programsorozat Vurstli Fesztivállal és egy díszes májusfa felállításával indul. Ezt követően négy napon át egy percre sem áll le a mutatványosok és csepűrágók táncbemutatóival, gyerekkoncertekkel, valamint az ízlelőbimbókat gyönyörködtető, vásári falatokkal fűszerezett majálisa. Egy hamisítatlan vurstli elengedhetetlen kellékei a színesebbnél-színesebb játékok, melyeket a legnagyobb magyar utazó társulat, a Vándor Vurstli biztosítja.

Május 4-én egy látványos tűz-show bemutatóval veszi kezdetét a széles körű népszerűségnek örvendő Vidám Parki Éjszakák rendezvénysorozat is, mely változatlan áron teszi elérhetővé a fényárban úszó játékok élményét.

A létesítmény idén is számos kedvezménnyel igyekszik majd mindenki számára elérhetővé tenni az önfeledt kikapcsolódás lehetőségét.

Az utolsó évre való tekintettel a szezonbérletek árát - a tavalyitól eltérően - ötről három karszalag árára - csupán 14.700,- Ft-ra – csökkentettük. A Vidám Park fáradhatatlan fanatikusai tehát továbbra is megválthatják kedvezményes bérleteiket, mely korlátlan számú belépésre jogosít, és egész szezonra szóló szórakozást nyújt.

A belépők sorban állás nélkül, online is megvásárolhatók a jegymester.hu oldalon. A Vidám Park gyorsított beléptetést biztosít az elektronikus jeggyel érkezők számára, amennyiben a megfelelő jegytípust vásárolták meg.

Az állandóan frissülő programhírekért érdemes időről-időre felkeresni a Park Facebook-oldalát, valamint honlapját is, ahol az egész éves nyitva tartás mellett a csoportos-, családi- és diákkedvezmények is megtalálhatók.

Ha még soha nem járt a Parkban, akkor azért, ha már volt alkalma ellátogatni, akkor pedig azért érdemes eljönni még egyszer – utoljára.



Budapesti Vidám Park Zrt.
1146 Budapest, Állatkerti krt. 14-16.
www.facebook.com/budapestividampark
 
 
 
(Fotó: JulCSIllag-fotó®)

(Szerző/Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése