2013. február 18., hétfő

GYÓGYÍTÓ RÉGIÓK


GYÓGYÍTÓ RÉGIÓK



 
 

A „Gyógyító Régiók” olyan projekt, amelyet Svájc az újonnan csatlakozó uniós országoknak szóló támogatási programjából finanszíroz. Megvalósulása esetén az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió egészség- és gyógyturizmusa versenyképesebbé válik.
A több mint egymillió svájci frankot 2013. december 31-ig használhatjuk fel. Ezt követően a projektet nemcsak működtetnünk, hanem hasznosítanunk is kell további öt éven keresztül, amit az e fejlesztés segítségével létrehozott szolgáltatáscsomagoktól remélhetünk. Ezáltal ugyanis olyan márkarendszert alakítunk ki, melynek kommunikációs üzeneteit a külföldi és a hazai célcsoportokhoz eljuttatva felkeltjük érdeklődésüket a magyar „Gyógyító Régiók” iránt. Az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban a gazdasági növekedés nemcsak a vendégek és a vendégéjszakák számának emelkedésében, hanem – turisztikai szakkifejezéssel élve – a vendégköltésben is felfedezhető lesz.
--
A projekt élén a Mátrai Állami Gyógyintézet áll. A kezdeményezésüket támogató konzorcium további tagjai a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület, a Dr. Rubovszky Tanácsadó és Turisztikai Bt., a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület, a Siroki Idegenforgalmi és Turisztikai Egyesület, és – mint a mofetta tulajdonosa – a Mátraderecskei Községi Önkormányzat.
--
A projekt végső célja a „Gyógyító régiók” védjeggyel fémjelzett, a térség vezető szállodáiban és a Mátrai Gyógyintézetben, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában vagy bárhol a régióban elérhető, orvosi evidenciákra alapozott egészségügyi szolgáltatás-csomagok kialakítása, majd értékesítése, s nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Hosszútávon ennek eredményeként jelentősen megnőhet a térség idegenforgalma és az ebből származó bevétele, úgyszintén a projektben hivatalosan résztvevő, minőségi szolgáltatást nyújtó egészségügyi és idegenforgalmi intézmények jövedelme, nem utolsó sorban pedig – presztízse.
--
Az egészségügyi szolgáltatásokon túlmenően minősítjük, és védjeggyel látjuk el a térség hivatalosan „egészségbarátnak” tekinthető különféle élelmiszereit, termékeit, szolgáltatásait mind a vendéglátásban, turizmusban, mind pedig a kulturális programok megszervezésében, az épített örökség illetve a látványosságok bemutatásában.
--
Amikor ezeket a csomagokat kialakítjuk, fokozott mértékben ügyelünk az orvos-szakmai és a kereskedelmi-marketing szempontok egyeztetésére. Figyelünk a korszerű orvoslásra, miközben törődünk azzal, hogy az betegjogi és adatvédelmi szempontból is kifogástalan legyen. Ezeknek a céloknak a megvalósulását magas szintű szakmai testület, minősítési és minőségbiztosítási rendszer, különleges fogyasztói érdekvédelem biztosítja, valamint a márka- és védjegy-használat jogosultságának mindenki számára kötelező, meghatározott időnkénti megújítása.
--
A tervezett „Gyógyító régió” szerves része a „Gyógyító klíma”, az „Orvosi turizmus (Medical tourism)”, az „Egészséghotel (Medhotel)”, a „Gyógyhelyek (medical resort)”, a „Termálfürdő (Spa)” illetve a Mofetta. A bevont orvos-szakmai területek a következők: a légzőszervek, a szív-érrendszer, a mozgásszervek gyógyászata, az onkológia, elsősorban pedig a megelőzés, kockázatfelmérés, szűrés, életmód-és életvezetés-befolyásolás, a betegségek korai felismerése, a rehabilitáció és a krónikus betegségek gondozása.




 
A térség különlegessége egy sajátos geológiai jelenség, a „mofetta”. A széndioxid-kezelést Európában évszázadok óta alkalmazzák, de a széndioxid-szárazfürdő hazánkban egyetlen természetes forrása a Heves megyei Mátraderecskén található. Amióta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatja a mofetta-kezeléseket, a Mátraderecskén működő MOFETTA Gyógyászati Központ forgalma felpezsdült. A projekt hatására további ugrásszerű növekedésre számítunk – külföldről. Elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek tünetenyhítésére alkalmazzák ezt az eljárást, de számos további esetben tapasztalták jótékony hatását.
--
A szakmai program megvalósításához a Mátrai Állami Gyógyintézet és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum szakemberei mellett további kiváló hazai orvosok járulnak hozzá. Kölcsönösen előnyös, hosszú távú szakmai együttműködések, intézményi kapcsolatok, ellátási hálózatok kialakítására törekszünk.
--
A projekt kiemelkedően magas minőség létrehozására törekszik. A benne résztvevők korszerű infokommunikációs eszközöket alkalmaznak a marketingkommunikáció hatékonyságának javítására. On-line foglalási rendszerrel, honlap- és portál-fejlesztéssel, ún. elektronikus turisztikai desztináció-menedzsmenttel törekszünk hasznosítani kínálatunkat, így akár a leghátrányosabb helyzetű kistérségi partnereink ajánlatával is meg tudjuk ismertetni a külföldi érdeklődőt. A kialakított szolgáltatási struktúrát és palettát a környező országok, az EU, az orosz és FÁK-piac mellett a Közép- és a Távol-Keleten is népszerűsíteni kívánjuk. Az egészségügyi-turisztikai piac mellett fontosnak tartjuk, hogy az egyre bővülő hazai egészségpénztári szolgáltatások között szintén szerepeljenek a Gyógyító régió csomag-ajánlatai.
--

A projekt helyi jelentőségén túlmenően az egészségmegőrzést támogató-fejlesztő hosszú távú rendszerek kialakítására is alkalmas. Ez az innováción alapuló, újfajta egészségturizmus nemcsak a munkaerőképzéshez, az egészségtudatosság megszilárdításához, hanem – közvetett módon – a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez, a vidék megtartó képességének növeléséhez, a vidéki térségek felzárkózásához is hozzájárul.
--
Ún. multiplikátor-hatásánál fogva pedig a „Gyógyító régiók” projektnek további fontos szerepe lesz a tőkebefektetések vonzásában, ráadásul nemcsak a turizmusban érdekelt vállalkozások versenyképességének, hanem várhatóan a terület életszínvonalának a felemelésében is.

(Forrás: Gyógyító régiók - Dr. Urbán László)



(Első fotó: JulCSIllag-fotó®)


(Leközlő:

Polgár Julianna
(szerkesztő-riporter - Duna TV, MTI - gmzsa_pol_dtv_mti8@yahoo.com;
főszerkesztő – POLGÁRI ÖSSZMAGYAR RÖVIDHÍR MÉDIA;
GYÖNGYSZAVÚ MÚZSA MÉDIA - gyongy.pol.dtv.mti8@gmail.com;
budapesti tudósító - HUNSOR.SE; MAGYAR PÓLUS MÉDIA - lillatti8@gmail.com))

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése